Fejlesztések Szigligeten: megújul a vár és a strand is
A járványhelyzet elmúltával, lehetőség szerint még a nyáron szeretnének látogatókat fogadni.
A járványhelyzet elmúltával, lehetőség szerint még a nyáron szeretnének látogatókat fogadni.

Szigorú szabályok mellett májusban már fogadhatnának vendégeket a szállodák és a kávézók.

Akár 70-90 százalékos visszaesés is lehetséges a járvány hónapjaiban.

A magyarok több mint fele utazni készül a járvány után – derült egy turisztikai kutatásból.
A fő szempont az utazási döntés meghozatala előtt már nem az élménykeresés lesz, hanem a biztonság.

Bár sok a bizonytalanság, a remények szerint jövőre már csak rossz emlék lesz a járvány.

Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója elmondja, milyen változások lesznek a turizmusban.
Egyre többen nem lemondják, hanem későbbi időpontra foglalják a szállást.

Az ENSZ Turisztikai Világszervezete szerint el kell kezdeni az ágazat feltámasztását.

Ez év januárjáig, februárjáig minden rendben is volt a márciusi „éles törésig”.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Mávinform közlése szerint hétfőn mind a győri, mind a záhonyi fővonalon vonatgázolás történt.

Hónapok óta nem találják.

Arról még nincs döntés, hogy ő lesz-e a képviselőjelölt jövő áprilisban.

A balliberális média egyik nagyágyúja is a magyar miniszterelnök sikereiről írt, miközben kritizálta a Tisza Párt jelöltállítását.

A civileknek is nekimentek az egyenruhások.

Brüsszelből semmifajta engedélyre nincsen szükség.

Zelenszkij riválisa szerint az országnak a NATO-ban a helye.

A Sótartóban, ahol hagyományos magyar konyhát visznek, már a nyitás percében az asztalok többségén már ott volt a foglalt tábla.

Norvégia nem hiszi el, hogy velük ez megtörténhetett, az IHF a szabálykönyvre mutogat.

Sikeres megállapodást kötött a Talentis Group Zrt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.