Ünnepi programsorozat
Idén is lesz légi parádé a Duna felett, körmenet és esti tűzijáték.
Idén is lesz légi parádé a Duna felett, körmenet és esti tűzijáték.

A tűzijáték az emlékezést szolgálja, felemelő és tanító szándékú lesz.

Az aHang nevű baloldali szervezet átadta a tiltakozó alárásaikat a Magyar Turisztikai Ügynökségnek.

Az elmúlt években több olyan ügyet is felkaroltak, amiben csak a politikai haszonszerzés lehetőségét látták.

Karácsony azt is előírja, mi legyen a tűzijáték helyett: hát fényjáték.

Kovács Zoltán államtitkár elmondta, hogy az ünnepi eseményekre mindig szükség van, és különösen igaz ez akkor, amikor Magyarország és a nemzet nehéz időket él meg.

Az idei tűzijáték ára pontosan tudható, mivel azt a Magyar Turisztikai Ügynökség az év első felében már beszerezte.
Dömötör Csaba: A kormány célja, hogy a nemzeti ünnepeket, nagyjainkat „akár nehezebb, akár napfényesebb időszakokban” méltóképpen tudjuk ünnepelni.

Európa legnagyobb tűzijátékával ünnepelhetik a magyarok az államalapítás évfordulóját.

A Manchester City korábbi akadémistájának tizenegy műtétre volt szüksége a baleset után.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két üzletet zártak be az új drogfelszámolási szabályok alapján.

A Fővárosi Törvényszék megállapította: Magyar Péter nem mondott igazat.

Magyar Péter hazugságát kamerafelvétel is cáfolja.

Új chatfunkció segíti az utasbiztonságot a BudapestGO-ban.

Az újabb korrupciós botrány komoly belső hatalmi játszmákra utal a szakértő szerint.

A miniszterelnök Karol Nawrocki kijelentéseire reagált.

Az orosz elnök sajtótitkára szerint „a kijevi rezsim” helyzete napról napra romlik.

Harminc múzeum ingyenesen tart nyitva január 22-én.

A béremelés mellett számos juttatást is bevezettek.

A lengyel Raków Czestochowa eladta a védekező középpályás játékjogát a cseh élvonal nyolcadik helyén álló Sigma Olomoucnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.