Nagyjából négyszázmilliárd dollárba fog kerülni Ukrajna újjáépítése
És nem mindent számoltak bele.
És nem mindent számoltak bele.

Az eltelt egy év során a legóvatosabb becslések szerint is elpusztult az ukrán infrastruktúra közel negyven százaléka.

Világszerte hatalmas bevételeket látnak a vállalatok a háború sújtotta Ukrajna újjáépítésében.

Kijev szerint az ország helyreállítása az egyik legnagyobb beruházási projekt lesz.

Az ukrán elnök egy berlini konferencián szólalt fel videókapcsolaton keresztül.

Az orosz tervek ambíciózusak, a gazdaság helyzetét figyelembe véve azonban kérdéses, hogy miből fogják finanszírozni azokat.

A német belügyminiszter és a szociális ügyekért felelős miniszter hétfőn Kijevbe utazott.

A lakók májustól rubelben kapják a fizetéseket és nyugdíjakat.

Az ország gazdasága romokban, a munkanélküliség az egekben, elkerülhetetlen az adósságcsapda.

Egy ekkora tragédia esetén – amikor mindenük odavész – elsősorban az emberek lelkét kellett felépíteni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kulcsfontosságú megállapodás született az alacsony energiaárak érdekében.

Frontális baleset történt Szolnok határában.

Az interaktív kibeszélő a digitális polgári körök Facebook-csoportjában lesz látható.

A Tisza brutális megszorítócsomagja a Bokros-csomag és az Európai Bizottság követelési listájának szerelemgyereke.

A háborús készülődés közepette egyre több európai ország mérlegeli a kötelező katonai szolgálat bevezetését.

Legalább 159 ember halt meg és több tucatot még mindig keresnek a november 26-i hongkongi tűzvész után.

A Matteo Salvini vezette kormánypárti Liga az Ukrajnának szánt támogatás elhalasztását szorgalmazza.

Új nagyszabású kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban.

Mbappé a most futó idényben már a 25. találatát érte el – 20 meccsen pályára lépve.

Golovin Vlagyimir szerint kétszer kellett megnyerni a meccset, de azt is megindokolta, miért hitt a mieink sikerében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.