Mindenkit várnak az október 23-i nemzeti ünnepségre, a Millenárisra
Regisztráció nélkül vehetnek részt a programokon az ünnepelni vágyók.
Regisztráció nélkül vehetnek részt a programokon az ünnepelni vágyók.

A műsort különleges, kétrészes drónshow, valamint fény- és lézershow egészítette ki.

Üzent az EP-képviselő.

Ezeknek semmi sem szent!

A szentek nem azt kérik tőlünk, hogy ünnepeljük, hanem hogy kövessük őket.

Nem lesz tragédia, ha ezt észben tartja.

Nagaszaki fölött a Kövér Ember nevű bomba robbant fel, 60-80 ezer embert ölt meg egyetlen napon belül.

A magyar virtus mindig is sajátja volt a nemzetnek – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök Brüsszelben.

Két évtizede nem látott számban terveznek utazást az amerikaiak a nyári utazási szezon nem hivatalos kezdetét jelentő ünnepi hosszú hétvégén.

Százhuszonhárom évvel ezelőtt mutatták be az első magyar filmet, ennek apropóján minden évben április 30-án tartjuk a magyar film napját.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

A fűtési nehézségekkel küzdők aránya Magyarországon a legalacsonyabb, öt százalék.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.

Az elemző emlékeztetett: Magyar Péter korábban maga is kijelentette, hogy sem 2018-ban, sem 2022-ben nem történt csalás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.