Történt viszont, hogy a magyar miniszterelnök és felesége tett egy rövid sétát Róma gyönyörűséges belvárosában, szépen egymás mellett haladva, ahogyan egy férfi és egy nő szokott házaspárként viselkedni, ha már lehúztak együtt néhány évtizedet jóban és rosszban. Egy jószemű paparazzo le is fényképezte a jelenetet, és kitette a képeket egy olasz portál Instagram-oldalára. Mire
a római vakáción tartózkodó szektavezér szintén alkotott egy posztot az egyik képből, és mellékelt egy ábrát, amelyen meg ő maga látható, amint romantikusan andalog néhány utcával odébb a vakmerő barátnőjével (akiért azért egyre többen aggódnak), hadd vessék alá összehasonlító verselemzésnek a képpárt a hívek.
Akik közül kissé meglepő módon néhányan kiakadtak, vagy mert egy ekkora surmóság már nekik is sok volt, vagy egy pillanatra megvilágosodtak, és átvillant rajtuk, hogy a Rómába kirajzottra bíznák a haza gardírozását, mert inkább egy mentális csődtömeg, csak neazorbán. A poszt aztán viszonylag hamar törlődött, és hamarosan a lőtéri kutya sem emlékszik majd rá. Francisco végtelenül egyszerű és gyönyörű sírjára meg igen. Ez van, fratelli e sorelli.
Dominikánus meg nagyjából akkor lettem örökre és visszavonhatatlanul, amikor Szoboszlai az izlandiak elleni meccs ráadásában egyszercsak nekiveselkedett, otthagyott mindenkit, aztán vagy húsz méterről bevarrta, és ezzel kijuttatta a csapatot az Európa-bajnokságra. – Gondoltam, húszról csak elrúgom, hála istennek sikerült – mondta később. Én pedig azt gondoltam, hogy
ez a pali egy zseni, valószínűleg a legnagyobb arc, aki valaha magyar mezben pályára lépett, és még hol van a vége. Puskást nem láthattam, Varga Zolit csak egy kicsit, Albertet visszavonulóban, de Nyilasi, Ebedli, Törőcsik szerencsére megvolt, és bocsánat mindenkitől, de nálam már most ő a legnagyobb. Mert ez a vagánysággal keveredő alázat és tehetség mindent visz.
És lehet itt stadionozni, magyar focizni és tolni a mantrát, hogy nem is itthon nevelkedett, és végső érvként jöhet egy kis merazorbán is, de talán szerencsésebb lenne most, hogy már angol bajnok is, annyit kinyögni, hogy köszi a felejthetetlen percekért, a magyar zászlóért Liverpoolban, mert jobb lett tőle a lelkünknek. Kő, papír, olló, you’ll never walk alone, ámen.