Ennyien látogatnak templomba húsvétkor hazánkban
Az is kiderült, hogy mennyien festenek tojást és locsolkodnak.
Az is kiderült, hogy mennyien festenek tojást és locsolkodnak.

Olyan történt, amit nem a tanítványok csináltak, hanem amit az Isten cselekedett.

Az ittas vezetést az ünnepek idején sem tolerálják a rend őrei.

Kirill pátriárka azt sürgette, hogy imádkozzanak a békéért „a történelmi Oroszország kiterjedt területein”.

Amerika a hívők nemzete – hangsúlyozta az Egyesült Államok elnöke.

Résen kell lennie mindenkinek, hiszen a húsvéti négynapos ünnepben változik a boltok húsvéti nyitvatartása.

Nem szabad kockáztatni az ünnepi hangulatot feltűnően olcsó áruval.

Évezredek óta hagyomány mások megtréfálásával búcsúztatni a telet.

Megvan a dátum, amikor a hadiflotta elindul.

Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár szombaton Washingtonban a helyi magyar központban, a Kossuth Házban tartott március 15-i megemlékezésen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Folytatódik a miniszterelnök országjárása.

Ilyen az, amikor egy városnak nincs gazdája.

Pusztaszabolcsra érkezett a Lázárinfó.

Ez mind a háborús tervük része – mondja a kormányszóvivő.

A fűtési nehézségekkel küzdők aránya Magyarországon a legalacsonyabb, öt százalék.

A férfi 2024-ben érkezett az országba.

Dobrev Klára és a DK elvenné a külhoni magyarok szavazati jogát.

Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.

Mundruczó Kornél alkotásának premierje február 16-án lesz.

Hatalmas tömeg várja mindenütt a magyar miniszterelnököt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.