Húsvét ünnepét idén másként kényszerülünk megélni
Áldott húsvéti ünnepeket minden magyarnak! – üzente mai videójában Varga Mihály pénzügyminiszter.
Áldott húsvéti ünnepeket minden magyarnak! – üzente mai videójában Varga Mihály pénzügyminiszter.

Élelmiszerből a korábbiakhoz viszonyítva kisebb mennyiségeket vásároltak idén az emberek húsvétra.

Belénk vájta fogát a vágy az igazi Megváltó után. Mégis minden hangoskodó Barabbást kiált.

Diadalt ült a nemzeti gondolat, a magyar elszántság, a magára ismert turáni erő.

A napi politika persze mindig helyet kér magának. Kér? Követel. Mintha csak miatta tartanák az ünnepet. Idén sem volt ez másképp.

Március 15., az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kitörésének ünnepe, 1989-ben volt először munkaszüneti nap, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Grosics Gyula nem szeretett védeni, mert úgy vélte, mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.

A pénteken kezdődő téli olimpián Kína leginkább a címvédő vegyes váltójában bízik, amelyben minden bizonnyal Liu Shaoang is helyet kap.

Vannak olyan kapusok, akik szinte megbabonázzák a büntetőt elvégző játékosokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.