„A görögkatolikusság ősisége egyre több fiatalnak vonzó”

– Ha nem félünk megélni az ősi, keleti rítusunkat, ez vonzó lehet a mai fiataloknak is. Talán önellentmondásnak hat, de úgy tűnik, ez az ősiség nem életidegen, ez ma is közel áll az emberhez – mondta Kocsis Fülöp érsek-metropolita. Vasárnap kezdődött a görögkatolikus karácsonyi böjt; az atyával az ősi szokásról, az egyház reményadó szerepéről, a püspökkenyérről, a papfeleségekről és arról beszélgettünk, hogy az ősi rítusok miért vonzzák jobban a fiatalokat.

Fotó: MTI/Balázs Attila

– Vasárnap kezdődött a karácsonyi böjt, a görögkatolikusok egyik kiemelkedő időszaka. Miért kezdi a görögkatolikus egyház korábban a Megváltó születésére való készületet?

– A karácsonyt megelőző negyvennapos böjt ősi egyházi szokás. Korábban a latin rítusú egyházban is nagyon komolyan vették. Érdekes adatra bukkantam a püspökkenyér receptjének keresésekor. A XIV. század derekán egy bizonyos Henrik püspök osztogatott karácsony előtt mazsolás kenyeret, róla nevezték el ezt püspökkenyérnek. Ám akkor még vaj nélkül készült, hiszen tejes ételeket nem lehetett enni ebben az időszakban. Aztán VIII. Ince pápa mégis engedélyezte a tejes ételek használatát az 1491-ben kiadott úgynevezett vajlevél dekrétumában. Ettől kezdve van vaj a püspökkenyérben és kezdődött el a karácsonyi böjt szigorának enyhülése. Az adventi koszorú viszont egy protestáns lelkészhez köthető. 1839-ben készített először egy olyan koszorút, amelyen minden napra egy gyertya jutott. Később ez egyszerűsödött négy szál gyertyára.

A negyvennapos advent a nyugati egyházban fokozatosan szorult vissza, a hagyományokhoz ragaszkodó keleti egyház viszont az ősi egyházi gyakorlatot viszi tovább.

Mi tehát nem négyhetes adventet, hanem negyvennapos karácsonyi böjtöt tartunk.

– A görögkatolikusok hat gyertyát gyújtanak meg az adventi koszorún. Miért?

– Az adventi koszorú alapvetően nem a keleti egyházi hagyomány része. Ebben igazodunk a római katolikus testvéreinkhez: náluk négy vasárnapot érint az advent, nálunk meg a negyven nap miatt többnyire hatot. Az utóbbi években érezhető ennek a terjedése. Abban viszont alighanem egyedülálló a görögkatolikusok központjának számító Hajdúdorog, hogy ott még a város főterén is hatágú koszorút állítanak.

Fotó: MTI/Balázs Attila

– Mennyiben tér el ez az adventi-böjti időszak a korábbiaktól, hogyan érinti a járványhelyzet? Lehet-e templomba menni?

– Még nem tudjuk, hogyan ünnepelhetjük a karácsonyt. Fájó tapasztalatunk van a húsvétról, amikor nem jöhettünk össze annyian, mint máskor, s nem tarthattuk meg a körmenetet.

De nagyon fontos, hogy épp ilyen nehéz időkben a templomok – amíg lehet – nyitva legyenek, hiszen az imádságnak most kiemelt szerepe van. Ügyelünk a létszámra, figyelünk az egészségügyi előírásokra, és inkább szaporítjuk a szertartásokat, hogy minél többen jöhessenek biztonságban.

Valójában ezzel is csak a régi hagyományokhoz térünk vissza, hiszen régen sokkal több szertartás volt a templomainkban. Most arra buzdítunk mindenkit, hogy ezekbe az imádságokba kapcsolódjanak be a templomban vagy otthon a világhálón keresztül.

Fotó: Molnár Péter/Hajdú-Bihari Napló

– Tud az egyház reményt adni az embereknek? Hogy képesek oldani a szorongásukat?

– Egyházunk legfőbb törekvése a járvány idején nem az, hogy tartsuk be az előírásokat, hanem az, hogy ne veszítsük el a reményt. Az elővigyázatosságnak nem kell félelmet szülnie. Egészen más a kettő.

Hitünk próbája és erősödésének lehetősége, hogy a nehéz helyzetben is tudunk-e bízni. Ebben a bizalomban akarjuk megerősíteni az embereket. Isten most is velünk van, a nehéz helyzetben még jobban, mint máskor.

– Kevesen tudják, hogy a görögkatolikus egyház a római egyház része, egyházszervezetileg 2015 óta önálló, Rómának alárendelt egyház. Ez mit jelent pontosan?

– Azt mondjuk magunkról, hogy mi Kelet is és Nyugat is vagyunk, egyszerre hordozzuk mindkét hagyományt. 2015-ben Ferenc pápa elég erősnek látta a magyar görögkatolikusságot, hogy számukra saját jogú egyházat alapítson, ez a magyar metropólia. Természetesen továbbra is része vagyunk a katolikus egyháznak, hiszen a római pápa alapította a metropóliánkat, de ezzel az önállósággal még inkább megerősíthetjük a katolikusságon belül a keleti rítusunkat, a keleti rítuson belül pedig a magyarságunkat.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

– Miközben sok egyház paphiányban szenved, önöknél sokan jelentkeznek kispapnak. Mekkora szerepet játszhat ebben az, hogy az önök papjai házas emberek is lehetnek?

– Azt látjuk, hogy ha nem félünk megélni az ősi, keleti rítusunkat, ez vonzó lehet a mai fiataloknak is. Talán önellentmondásnak hat, de úgy tűnik, ez az ősiség nem életidegen, ez ma is közel áll az emberhez. A lelkes fiatalokból lesznek aztán a lelkes papnövendékek. Bár minden bizonnyal szerepet játszik ebben, hogy papszentelés előtt nálunk lehet házasodni, a legtöbb papunk családos, mégpedig nagycsaládos. De ez önmagában még kevés volna, hiszen a protestáns egyházakban is lehet házasodni, sőt náluk nőket is lelkésszé szentelnek, mégis sok protestáns egyházban szintén érezhető a lelkészek hiánya.

Meggyőződésem, hogy a görögkatolikusság ősisége, hagyományokhoz való ragaszkodása egyre több fiatalnak vonzó a nagyon változó világban.

– Azért a lelki fejlődés mellett másra is figyelnek: tisztelendő asszonyaik segítségével remek böjti recepteket fognak közreadni, bemutatva egy-egy papnét. Milyen szerepe van az egyházban a papnéknak?

– Pap feleségének lenni külön hivatás. Annak a leánynak, aki kispaphoz megy feleségül, ezzel számolnia kell. Nem gondolhatja, hogy neki mindegy, hogy a férje portás, orvos vagy éppen pap, hanem bizonyos mértékben részt kell vállalnia a férje hivatásából. Ha nem így tesz, boldogtalanná válik, a férje pedig szintén boldogtalan és rossz pap lesz. A pap számára ez a kettő szorosan összefügg, a papi és a családi hivatás. A kettő közt harmóniának kell lennie. Igyekszünk segíteni is ebben a választott leányoknak. Nekik is szervezünk képzést, ha nem is nyolc éven át tartót, mint a férjeknek. A saját hozzáállásukon múlik leginkább, hogy képesek-e fölkészülni erre a különleges hivatásra.

– Különleges karácsonyi böjti naptárt indítottak a Facebookon: negyven napon át, egészen szentestéig hetente több posztban lelki tartalmakkal segítik az elmélyülést, recepteket, zenéket ajánlanak. Miért fektetnek ekkora hangsúlyt a közösségi médiára? Nem hordoz ez veszélyeket?

– Az egyház feladata a híradás, az örömhír továbbadása. Régen a könyvnyomtatásnál is felmerülhetett, hogy majd mindenféle ellenőrizetlen tartalmak jelennek meg. Így van ez a közösségi médiával is: nagy lehetőség, de nyilván vannak benne veszélyek is.

A veszélyektől nem félni kell, hanem lehetőség szerint elkerülni őket, de megtorpanásra nem késztethetnek.

Ma a XXI. században élünk, ennek a kornak a fiaiként ezen kor eszközeivel kell élnünk és teljesítenünk Isten ránk bízott feladatát, az örömhír továbbadását.