Lövedékek csapódtak be egy iraki légitámaszpontra
A támadás három iraki őrt megsebesített, amikor az egyik gránát a Balad bázis bejáratát találta el, elkövetőként egyelőre senki sem jelentkezett.
A támadás három iraki őrt megsebesített, amikor az egyik gránát a Balad bázis bejáratát találta el, elkövetőként egyelőre senki sem jelentkezett.

Donald Trump amerikai elnök napközben a Twitteren támogatásáról biztosította a tüntetőket, és figyelmeztetést küldött az iráni kormányzatnak.
Az Egyesült Államok és Irán egyelőre iraki földön zajló konfliktusa utat tört magának az amerikai választási csatározásokba is.

A Mandinernek adott interjúban a konzervatív író baloldali kulturális radikalizmusról, Közép-Európa történelmi tapasztalatáról és a kereszténység jövőjéről is beszélt.
Világpolitikai szereplők reagálnak egy légi szerencsétlenségre, miközben családok három földrészen gyászolják szeretteiket, akik pedig nem katonák, hanem hétköznapi polgárok voltak.

Több tíz millió dollárt költ idén az amerikai fejlesztési ügynökség, a USAID a Balkánon tapasztható kínai és orosz terjeszkedés visszaszorítására.
Az iráni polgári repülési hatóság előzetes vizsgálata szerint a repülőgép még a levegőben lángra kapott, visszafordult és leszállásra készült közvetlenül a katasztrófa előtt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Dömötör Csaba leleplezte a néppárt és a Tisza Párt árulását.

Kövér László a magyar békepolitika jelentőségét hansúlyozta.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet: ez is ok arra, hogy nemet mondjunk Ukrajna uniós tagságára.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint az uniós források jelentős része az ukrán „háborús maffia” zsebébe vándorol, miközben Brüsszel újabb támogatásokat sürget Kijev számára.

A Kinzsal rakéta megszerzésére tett kísérlet csak egy része a titkosszolgálati játszmának.

Mindketten versenyben vannak az indiai Goában zajló sakkvilágkupán.

A 43 gólig jutó bakonyiaknak nem jelentett gondot a norvég Kolstad legyőzése.

A szeretet ünnepén ezt a verziót jobb, ha nem játssza le a családnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.