Izraeli nagykövet: Demeter visszavonta az írást, részünkről az ügy lezárva
Yacov Hadas-Handelsman úgy látja, a holokausztot hagyjuk ki a figyelemfelkeltő hasonlatok közül, a holokauszt maradjon meg holokausztnak.
Yacov Hadas-Handelsman úgy látja, a holokausztot hagyjuk ki a figyelemfelkeltő hasonlatok közül, a holokauszt maradjon meg holokausztnak.

Az új elnökkel a kapcsolatok formájában jöhet változás, de a fő tartalomban aligha lesz újdonság.

Az R-8 nevű tengeralattjárót, miután kivonták a szolgálatból, lőgyakorlatokhoz használták az 1930-as években.

A lap főszerkesztője kiemelte a fiúbanda és rajongóik erős kötődését, mely a koronavírus-járvány átvészelésében is megmutatkozott.

Mark Malloch-Brown eddig az egyik választási csalással vádolt szavazószoftver-gyártó cég elnöke volt.

Fogas kérdés, hogy érvényesnek lesz-e tekinthető az eskü, amelyet Joe Biden száját eltakarva akar letenni.

Az amerikai házaspár majdnem öt évig próbálkozott a gyermekvállalással, amikor a médiából értesültek arról, hogy embriót is örökbe lehet fogadni.

Ha nem teszünk tudatos lépéseket, 2021 sokkal inkább a társadalmi forrongások, mint a megnyugvás éve lesz.

A 37 millió éves csontváz igazi ritkaság, mivel csaknem egészében, 90 százalékban megmaradt.

A pereskedésnek még nincs vége: az elnök csapata újabb keresetet nyújtott be a wisconsini legfelsőbb bíróságon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A környéken áramkimaradás van, a BKK járatait is elterelték.

Aki teheti, ne induljon útnak.

Az ügyet felderítő rendőröket kitüntették.

A frakcióvezető szerint a választás után derül ki, hogy mi lesz a mentelmi jog sorsa.

Bemutatkozott a Predator.

Farage-ra van szüksége a briteknek a korábbi pénzügyminiszter szerint.

Oresnyik vs. Arrow 3.

A magyar játékost a debütálásakor zavarta az orkánerejű szél, de más dolog is hátráltatta.

A fejleményekről a Budapest Airport folyamatosan tájékoztatást ad a honlapján.

The Tisza Party has been left with nothing but political trickery, PM Orban said.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.