Újabb provokáció: „Isten áldja az abortuszokat!”
Egy húsz méter magas Krisztus-szoborra függesztettek fel aktivisták egy molinót ezzel felirattal.
Egy húsz méter magas Krisztus-szoborra függesztettek fel aktivisták egy molinót ezzel felirattal.
Az eset másfél éve történt, a kamasz lány nyilvánosan kritizálta az iszlám vallást, ami sokakat annyira feldühített, hogy egymást érték a lány elleni fenyegetések.
Az utóbbi időben megnövekedett migránsáradat miatt úgy döntöttek a brit hatóságot, hogy szigorításokat fognak bevezetni.
A demokrata városvezetés alatt a hajléktalanság, a kocsilopás és a nyílt utcán drogozó emberek látványa általánossá vált.
Az elhunyt őslakos gyermekek emlékére rendezett tüntetés erőszakba torkollott, még a rendőröket is bántalmazták.
A gyermekjogi szervezet állítása szerint a képi és videó anyagok elérhetőségének korhatárát felül kell vizsgálni.
A holland miniszterelnök személyesen próbálta megakadályozni a szíriai lázadók holland támogatásával kapcsolatos vizsgálatokat.
Egy másik híres esszéista szolidaritásból megszakította a kapcsolatot ugyanezzel a kiadóval.
– A gyerekekkel megegyeztünk, hogy az angol után orosz vagy kínai nyelvet tanulnak. Vagy még jobb, ha mindkettőt – mondta Gyurcsány.
Egy brit nem bináris fiatal 18 plasztikai műtéten esett át annak érdekében, hogy koreainak nézhessen ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a liberális propaganda és a gyűlölet-kultúra fogyasztója volt a merénylő.
A politikus szerint a választások előtt bizonyos témákról nem szabad beszélni, a győzelem után viszont mindent lehet.
A válogatott hazai találkozói akkor is telt, vagy közel telt házasak, ha nem Cristiano Ronaldo az ellenfél.
Elég egyetlen pszichésen beteg ember, aki a koncerten valaki meggyilkolását látván komolyan veszi a produkciót és felhatalmazva érzi magát.
Több szankcióról és Ukrajna további támogatásáról beszélt.
Több mint félmillió forinttal növekedne a magyarok áram és gázszámlája, ha a Tisza párt beváltaná az ígéreteit.
A két érintett győri játékos is megszólalt az inzultus és szidalmazás után.
Több szankcióról és Ukrajna további támogatásáról beszélt.
Több mint félmillió forinttal növekedne a magyarok áram és gázszámlája, ha a Tisza párt beváltaná az ígéreteit.
A két érintett győri játékos is megszólalt az inzultus és szidalmazás után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.