Rasszisták azok a fehérek, akik spanyolt tanítanak
„A rasszizmus a fehér emberektől származik, és velük öröklődik tovább” – mondta Jessica Bridges spanyoltanár.
„A rasszizmus a fehér emberektől származik, és velük öröklődik tovább” – mondta Jessica Bridges spanyoltanár.
Országszerte egyre több helyen fordulnak elő brutális bántalmazások, egy kamaszt az iskola előtt vertek félholtra.
Az akciót több, a migránsokat támogató szervezet is segíti. Az érintett kerület polgármestere az államtól vár megoldást a problémára.
Többen megsérültek, amikor antifasiszta és kommunista csoportok támadtak egy katolikus menetre.
A kereszt eltávolítását már meg is kezdték, annak ellenére, hogy a polgármester döntését megpróbálták megakadályozni.
A térkép célja, hogy áttekintést nyújtson a muszlim intézményekről, és megjelölje azokat, amelyek a „politikai iszlámot” képviselik.
Újabb csoportot támadnak azzal, hogy a fehér felsőbbrendűséget hirdették az Egyesült Államokban: a vietnámi háborúból hazatért veteránokat.
A két férfi először a csak a háttérben állt, miközben az interjú zajlott, majd egy ponton elkezdtek fenyegetőzni.
Az új nyelvezetről szóló rendelkezés célja, hogy az egyházat elfogadóbbá és LMBTQ-barátabbá tegyék.
Először antiszemita kommentek árasztották el a profilt, majd elkezdték gyűlöletbeszédre hivatkozva jelenteni őket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A paksi atomerőmű a magyar energiabiztonság jövőbeni pillére.
Ukrajna minden eszközzel a konfliktus kiterjesztésére törekszik.
Elindult a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési program – mondta Gulyás Gergely a fix 3 százalékos hitelről.
Ez a támadás komoly fejfájást okozhat Putyinnak.
Magyar Péter támogatója szerint is megtorpant a Tisza Párt.
Vance hosszú bejegyzésben emlékezett meg barátjáról.
Fotó a cikkben.
Magyar Péter támogatója szerint is megtorpant a Tisza Párt.
Vance hosszú bejegyzésben emlékezett meg barátjáról.
Fotó a cikkben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.