Megnőtt a migránsok által elkövetett erőszakos cselekmények száma Olaszországban
Az elmúlt napokban több erőszakos bűncselekmény is történt Olaszországban, melyet bevándorlók követtek el.
Az elmúlt napokban több erőszakos bűncselekmény is történt Olaszországban, melyet bevándorlók követtek el.
Mario Draghi olasz kormányfő az EU segítségét kérte, hogy támogassák az észak-afrikai államok határvédelmét.
Egy faji méltányosságról szóló kihívás keretében jelent meg egy fehér kiváltságról szóló lista.
Az egyik bűncselekményt kamera is rögzítette, aminek köszönhetően két tettest el tudtak fogni.
Le Pen szerint az újabb rendőrgyilkosság hátterében a masszív bevándorlás áll.
Egy felmérés szerint a válaszadók többsége egyfajta „antirasszista” jelszavak mentén működő jelenséget okol a kialakult helyzet miatt.
A csoportba beküldött képek azt hirdetik, hogy meg kell ölni a fehér embereket, akiknek nincs is jövőjük, mert a jövő fekete.
Vajon miért védi még mindig az Európai Bizottság elnöke az alkalmatlan, kétes ügyekbe keveredő egészségügyi biztosát?
Az avignoni drograzzia során meggyilkolt rendőr esetével kapcsolatban a jobboldali Nemzeti Tömörülés vezetője is nyilatkozott.
Az imádság nemzeti napja alkalmából kiadott nyilatkozatban Istent egyszer sem említette meg az elnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Strasbourgi évértékelője ismét csak Ukrajnáról szólt.
A kulturális miniszter reagált a HVG cikkére.
If the Tisza Party delivered on its promises, Hungarians’ electricity and gas bills would rise by more than half a million forints.
Több elvetemült ellenzéki kommentelő örvendezett a konzervatív véleményvezér halálának.
A baloldali aktivisták már nem vitáznak – ütnek, lökdösnek, fenyegetnek akasztással, golyóval, lincseléssel. Erről írt közösségi oldalán Kovács Zoltán.
Baloldali EP-képviselők megakadályozták, hogy egy perc csenddel emlékezzenek Charlie Kirkre.
Több elvetemült ellenzéki kommentelő örvendezett a konzervatív véleményvezér halálának.
A baloldali aktivisták már nem vitáznak – ütnek, lökdösnek, fenyegetnek akasztással, golyóval, lincseléssel. Erről írt közösségi oldalán Kovács Zoltán.
Baloldali EP-képviselők megakadályozták, hogy egy perc csenddel emlékezzenek Charlie Kirkre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.