Egy törvényjavaslat miatt veszítheti el az orosz piacot a Facebook és a Google
A nagyobb külföldi internetes techcégek tulajdonosait hivatalos képviseletek, irodák nyitására köteleznék.
A nagyobb külföldi internetes techcégek tulajdonosait hivatalos képviseletek, irodák nyitására köteleznék.
Miután nem fogadta átütő taps humorosnak szánt megnyilvánulását, az amerikai elnök kritikával illette a parti őrség végzős kadétjait.
A pert azért indították, hogy a nem állami fenntartású intézményekben továbbra is megkülönböztethessék a nemeket.
Sajnálatukat fejezték ki azért, mert a transz embereket állításuk szerint a média elítéli, a feministák pedig csorbítják a jogaikat.
EP-képviselő: a vakcinabeszerzés ugyanis semmilyen tekintetben sem felel meg a nyilvánosság és elszámoltathatóság követelményeinek.
Soros György amerikai tőzsdespekuláns az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tett bizonyos kábítószerek legalizálásáért.
A római San Camillo-kórház szakemberei kidolgoztak egy tervezetet, ami segítené a nemi átmenetben lévő gyerekeket.
Az imámot többek között terrorcselekmények elkövetésére való felbujtással és bűncselekmények elkövetésének az ösztönzésével is vádolják.
Az idei év első négy hónapjában több mint 1470 keresztényt gyilkoltak meg Nigériában.
A mozdonyvezetőt akár fel is függeszthetik állásából – csak azért, mert próbált udvarias és barátságos légkört teremteni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Strasbourgi évértékelője ismét csak Ukrajnáról szólt.
A kulturális miniszter reagált a HVG cikkére.
If the Tisza Party delivered on its promises, Hungarians’ electricity and gas bills would rise by more than half a million forints.
Több elvetemült ellenzéki kommentelő örvendezett a konzervatív véleményvezér halálának.
A baloldali aktivisták már nem vitáznak – ütnek, lökdösnek, fenyegetnek akasztással, golyóval, lincseléssel. Erről írt közösségi oldalán Kovács Zoltán.
Baloldali EP-képviselők megakadályozták, hogy egy perc csenddel emlékezzenek Charlie Kirkre.

A tárcavezető ma egyeztetett Tarasz Kacskával, Ukrajna európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettesével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.