Régi pompájában ragyog a váci zsinagóga
Magyarország kormánya segítségével az épület most már alkalmas a hitélet zavartalan folytatására.
Magyarország kormánya segítségével az épület most már alkalmas a hitélet zavartalan folytatására.
Dzurják József egy másik sportágban tehetségesebb volt, de a futballban teljesült élete álma.
A 38. Régi Zenei Napokon alkalmat kínálnak arra is, hogy a népzenei hagyományban fennmaradt dallamkincset eredeti formájában, eredeti zenei környezetében hallgassuk meg.
Rövidesen indul a Memento Mori című film forgatása
Programsorozattal emlékeznek meg a királynő látogatásáról május 12. és 15. között.
Vácon is nagy fölénnyel nyertek a kormánypártok, és jóval több mint tíz százalékpontos hátrányba került a baloldal.
Lágy fények, letisztult dizájn, igényes bútorzat, a szépen elrendezett pultban kóstolásra csábító sütemények.
Tótváradi-Nagy Bence nevét az egész ország megismerte mint Hitler képével viccelődő politikust. De itt még messze nincs vége.
Mosolygós Hitler-képpel kommentálta egy barátja rohamsisakos fotóját.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megerősítette, hogy a helyszínen a testület nyomozói tartottak kutatást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az esemény programjában hat nagyjátékfilm szerepel.
Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes az érdemi kivizsgálására – jelentette be szombaton a moszkvai külügyi szóvivő.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Öngyilkos kalandba küldik az amerikaiak és a britek Európát, mondja az orosz külügyminiszter.
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Gyomorforgató részéletek derültek ki az ügyről.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.