Komoly betegség is beárnyékolja az elhagyott influenszer életét + videó
Kiderült, hogy Horváth Grétának inzulinrezisztenciája van, ami magas cukor- és nagyon magas inzulinszintet jelent.
Kiderült, hogy Horváth Grétának inzulinrezisztenciája van, ami magas cukor- és nagyon magas inzulinszintet jelent.

Az új információ véget vetett az eddigi találgatásoknak.

Hollywood egyik legromantikusabb szerelmi története véget ért, Jason Momoa és Lisa Bonet közös nyilatkozatot tett közzé.

Kapcsolatuk sosem állt stabil lábakon, házasságuk után egy évvel pedig már külön utakon is folytatják.

A Varga Judit által benyújtott törvénytervezet azt igyekszik segíteni, hogy a kiskorú gyermeknek egyik szülőtől se kelljen elszakadnia.

Felfelé ível Kaley Cuoco karrierje, de magánéletében ez túl sok áldozatot követelt.

A 67 éves színész és felesége, Jennifer több mint két évtized házasság után adták be a válókeresetet.

Hiába vált el Angelina Jolie és Brad Pitt 2019-ben, gyermekelhelyezési huzavonájuk ma is tart.

A kapcsolat miatt kellett távoznia a Microsoft igazgatótanácsából is.

Csúcson voltak tavaly a házasságkötések, hetven éves mélyponton a válások, miközben több magyar tért haza, mint amennyien kivándoroltak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt szakértője újabb részleteket árult el a baloldali párt terveiről.

Folyamatosan dolgoznak a kukásautók az országban.

A balliberális Tisza Párt a 13. és a 14. havi nyugdíjat azonnal megszüntetné.

Az országosan forgalmazott gyümölcslé nem felel meg a vonatkozó előírásoknak.

Von der Leyen még azelőtt alá akarja írni a Mercosur szerződést, hogy az Európai Parlament ehhez jóváhagyását adná.

„Ideje lenne a józan észre hallgatni” – fogalmazott a magyar miniszterelnök.

Beterjesztették a közös hitelfelvételt.

Eastern Hungary has caught up with Western Hungary.

Horrorisztikus.

A tavalyi év utolsó hónapja a tízedik legszárazabb december volt 1901 óta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.