Az elmúlt 32 év legdurvább politikai kampánya előtt állunk
Az igazság órája vendégei Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója voltak.
Az igazság órája vendégei Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója voltak.

A volt amerikai elnök és a magyar miniszterelnök telefonon beszélt egymással.

Az áprilisi választáson és népszavazáson mintegy 11 ezer testület működik majd.

A szövetségi bíróság decemberben megerősítette a Muktada az-Szadr síita hitszónok vezette pártszövetség győzelmét.

Pak Gun Hje a nemzeti egység megteremtése érdekében került fel azok névsorára, akiket amnesztiában részesítettek.

Mario Draghi miniszterelnök bejelentette, szívesen beülne a köztársasági elnöki székbe.

A voksolást már az új, demokráciakorlátozó szabályok szerint rendezik meg.

A milliárdos kijelentette: ha csak négy évre is, de elvállalná a miniszterelnökséget.

Kijózanító eredményt mutat a baloldal számára a kampányközpontjuk által rendelt közvéleménykutatás.

Az elkövetett hibáiról és a jövő évi elnökválasztásról is nyilatkozott a francia elnök.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.