Távolodnak a közös valutától az angol ajkú afrikaiak
A kimondottan az euró mintájára létrehozandó közös nyugat-afrikai valuta, az eco nagy ütést kapott, miután a Nyugat-afrikai Monetáris Zóna (WAMZ) mégsem elégedett a névvel.
A kimondottan az euró mintájára létrehozandó közös nyugat-afrikai valuta, az eco nagy ütést kapott, miután a Nyugat-afrikai Monetáris Zóna (WAMZ) mégsem elégedett a névvel.

A Wall Street Journal szerint tavaly 1700 milliárdnyi USA dollár volt kinyomtatva, míg öt évvel korábban csak 1200 milliárd.
Tetten lehet azonban érni a világ pénzuralmi rendszerének és egy nemzeti kormány politikájának nyílt színi összeütközését.

Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest.
Washington hétfőn valuta-manipulátornak minősítette Kínát, azzal vádolva meg a pekingi vezetést, hogy szándékosan gyengíti nemzeti valutáját.
Bár az utóbbi években hazánkban is egyre terjed a bankkártyás fizetés, a nyári külföldi utazások esetén akkor járunk a legjobban, ha itthon váltott valutát és bankkártyát is viszünk az útra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter ennek nem fog tapsolni.

A kontinensen már a népesség biztonsága forog kockán – figyelmeztetett a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

Több sérült állapota válságos.

Hétfőn Londonban találkozik a francia elnök, Zelenszkij, Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A magyar középpályás a mostani Premier League-idényben másodszor volt eredményes.

A magyar középpályás majdnem győztes találatot szerzett a fordulatos, Leeds elleni bajnokin.

A vb-döntő hősét hatgólos hátrányban küldték pályára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.