Albert, Nyilasi, Lipcsei: Varga Barnabás a Ferencváros legnagyobb legendáinak nyomában
A vasárnapi derbi előtt egy másik Újpest–Fradi versenyfutásban is lehetségessé vált a változás.
A vasárnapi derbi előtt egy másik Újpest–Fradi versenyfutásban is lehetségessé vált a változás.
Varga Barnabás az Európa-liga következő fordulójában, a görög PAOK ellen nem növelheti a góljai számát.
A Ferencváros középcsatára két góllal járult hozzá a Malmö elleni sikerhez, és vezeti az Európa-liga góllövőlistáját.
Az utolsó három Európa-liga meccsén a Ferencváros kilenc pontot szerzett és 9-1-es gólkülönbséggel jutott túl a Nice, a Dinamo Kijev és a Malmö gárdáján.
A Fradi egyre közelebb kerül ahhoz, hogy februárban – zsinórban harmadszor – az egyenes kieséses szakaszban folytassa a nemzetközi menetelését.
A német és a magyar csapat számára sincs már tétje a kedd esti meccsnek.
A Fradi centere több, kimondottan statisztikákkal foglalkozó oldalnál is bekerült az Európa-liga 4. fordulójának válogatottjába.
A Dinamo Kijev kapusának védése bekerült a legnagyobb bravúrok közé az UEFA-nál.
A kétgólos csatár mellett Dibusz Dénes nyilatkozott.
Megtartotta a Dinamo Kijev elleni csütörtöki Európa-liga-meccs előtti sajtótájékoztatóját a magyar bajnok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Viktor és a Fidesz mindig nagyon jól tud alkalmazkodni az új kihívásokhoz és megtalálni a magyar érdekérvényesítés módját.
A Liverpool magyarjai közül csak Szoboszlai került be a kezdőcsapatba. Cikkünk folyamatosan frissül!
A mai világban kiemelten fontos cél a humánerőforrás-fölény.
The cooperation between the two ministries will cover the period from 2025 to 2030, Mr. Hanko announced at Baile Tusnad (Tusvanyos).
A miniszterelnök szerint a családokat, a fiatalokat és a nemzetet is erősíti a kormány.
Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó pénzt.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök szerint a családokat, a fiatalokat és a nemzetet is erősíti a kormány.
Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó pénzt.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.