Néhány gondolat a vármegye név védelmében
A balliberálisok részéről gúnyos támadások célpontja lett a kormánypártok kezdeményezése.
A balliberálisok részéről gúnyos támadások célpontja lett a kormánypártok kezdeményezése.

Hazánk alkotmányos létének egyik fő kincse a szólás szabadsága, a másik a vármegyei municípium.

Karácsony Gergely sietve jelezte, belőle nem lesz szolgabíró, a DK Lúdas Matyit hiányolja.

A Szent István által lefektetett közigazgatási egység 950 évig alkotta a magyar állam alapját.

Hallgassuk csak a szavak zenéjét: kormánymegbízott – ez valami állami tisztségnek hangzik. Főispán – ennek egy darab haza a dallama.

Kocsis Máté ma nyújtotta be javaslatát az alaptörvény tizenegyedik módosítására. A megyékből vármegyék lehetnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

Az Egyesült Államok történelmi mérföldkőnek nevezte a lépést.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.