Néhány gondolat a vármegye név védelmében

A kormánypártok azon kezdeményezése, mely szerint a megyék nevét visszaalakítják vármegyére, a balliberális ellenzék részéről azonnal gúnyos támadások célpontja lett. Írásomban megpróbálok rávilágítani Szent István király zseniális találmányára, a várispánság/vármegye intézményére.

A honfoglalás után mintegy száz évvel, a nyugati hadjáratok lezárásával Géza fejedelem fiára, Vajkra/Istvánra várt az a feladat, hogy Magyarországot beillessze a keresztény feudális államok közé. A feladat egyfelől az volt, hogy a magyarságot meg kellett fosztani ősi hitétől, másfelől a szabad magyarok tömegét szolgasorba kellett taszítani, mert a feudalizmus lényege az, hogy a termőföldet egy törpe kisebbség birtokolja, amit az alávetettek tömege művel meg. Ezt a programot azonban nem lehetett elfogadtatni a szabad magyar néppel, a reformhoz más módot kellett keresni.

A honfoglalás után az előkelők megszállták az avar és szláv földvárakat, mert azok stratégiailag fontos helyen álltak, majd azokra gerendavázas favárakat építettek. István király tervé­ben ezek a várak kiemelt szerepet kaptak, mert ezek közül kerültek ki a létesítendő várispáni központok. A fejedelmi család uralma alatt álltak a következő területek: ahol az uralkodó család népe élt, a meghódolt őslakosok által lakott területek, a lakatlan területek és a lázadóktól elkobzott területek. Ezek a területek óriási szigetekként terpeszkedtek el a Kárpát-medencében.

István király az uralma alatt álló területeken várispáni központokat hozott létre, és a kinevezett várispánt azonnal földtulajdonnal ajándékozta meg. Mivel a várispán hatalma és vagyona a királytól eredt, a várispánság a központi hatalom helyi bástyája lett. A fejedelmi család által nem uralt területeken pedig István király kisajátította az általa kiválasztott várat és a környező terület kétharmadát, majd a kisajátított föld felét azonnal annak az előkelőnek a tulajdonába adta, aki eddig is a vár ura volt. Persze csak akkor, ha nem lázadt ellene, mint Ajtony. E két módon jött létre a várispánság intézménye. A termőföld magántulajdonba adásával megszületett a magyar arisztokrácia embriója is.

Mivel ekkor Magyarországon még nem volt pénzforgalom, a várispán nem tudott zsoldosokat fogadni. Ezt a problémát István király úgy oldotta meg, hogy a kisajátított területnek a másik felét azoknak a szabad magyaroknak a használatába adta, akik elszegődtek a várispán szolgálatába. A király uralma alatt álló területeken hasonló feltétellel jutottak használati jogosultsághoz azok, akik a várispán szolgálatába álltak. Ezzel megszületett a magyar köznemesség embriója, mert a használati jog az idő múlásával – amennyiben a kedvezményezett gyermeke/utóda vállalta a szolgálatot – lassan tulajdonjoggá alakult. A várispánságok mint a királyi hatalom helyi központjai teljesen behálózták a Kárpát-medence lakott területét.

Mivel a behódolt őslakosok a király uralma alá tartoztak, István király felhatalmazta a várispánokat arra, hogy tőlük adót szedjenek, és a beszedett adó harmadát megtarthatják. Ez olyan erős érdekeltséget teremtett, hogy a várispánok katonái egyre messzebb lovagoltak el adóalanyt keresni, egészen addig, amíg bele nem ütköztek a szomszéd várispán érdekszférájába. Ezzel a pontszerű, katonai támaszpontként működő várispáni központok lassan területi jelleget vettek fel, és átalakultak királyi vármegyékké. István király mintegy negyvenöt várispánságot/vármegyét alapított, melyet utódai hatvannégyre (hatvanhárom, plusz Fiume mint „külön test”) növeltek. Ezzel megszületett a magyar államigazgatás Trianonig, illetve a csonka országban egészen 1949-ig fennálló területi beosztása.

A várispánok a tulajdonukba adott területen élőket azonnal adófizetésre szólították fel. Aki ezt elfogadta, az elindult a jobbágyi státus felé vezető hosszú úton, persze ezt akkor senki sem látta előre. Aki viszont az adózást nem fogadta el, az szedte a sátorfáját, és lakatlan területet keresett magának. Mivel a lakatlan területek a király uralma alatt álltak, hamarosan megjelentek a várispán katonái, és megismétlődött a korábbi jelenet. A szolgasorsba való süllyedést nem lehetett elkerülni. Ezek a kóborló, szállást kereső emberek előbb vagy utóbb a király adóalanyává váltak.

A gazdasági és társadalmi reform következtében a magyar király tehát politikailag erős és gazdag is lett. A termőföld magántulajdonba való adása olyan óriási népvándorlást váltott ki országon belül, melynek következtében szétzilálódott a törzsi szervezet, és a magyar, török és szláv nyelvek harcából a magyar került ki győztesen. Ez viszont azt bizonyítja, hogy a honfoglalás után a Kárpát-medencében a magyarul beszélők voltak óriási túlsúlyban.

Embertpróbáló feladat volt a magyarság megfosztása ősi hitétől és keresztény hitre való térítése is. István király tíz püspökséget alapított, mindet várispáni központ mellett, hiszen a püspököket és papokat meg kellett védeni a pogány nép haragjától. A püspökségeket óriási földadományban részesítette, ami megteremtette az egyházi szervezet gazdasági alapját. Továbbá István király elrendelte azt is, hogy minden tíz község építsen templomot. A letelepedést a termőföld tulajdonba adása kényszerítette ki, hiszen az állatokat nem lehetett idegenek tulajdonában álló területeken áthajtani. Ezek a falukezdemények aprók voltak és egymáshoz közel estek, így a templomba járás nem okozhatott gondot egy lovas nemzetnél. A várispán/vármegye katonáinak feladata volt a templomba járás kikényszerítése, valamint a mise rendjének a biztosítása is.

Államalapító királyunk zseniális találmánya, a várispáni intézmény hungarikumnak fogható fel, mert e pontszerű „katonai támaszpontok” az ország egész lakott területén biztosították a király hatalmát. Majd a várispánságok gyorsan átalakultak vármegyékké. Ezzel szemben a korabeli nyugati feudális anarchia oka éppen az volt, hogy a királyi hatalom csak ott nyugodott biztos alapon, ahol a király maga volt a földesúr. Véleményem szerint mindezek elegendő indokot adnak arra, hogy a vármegyék visszakapják eredeti nevüket.

A szerző nyugalmazott erdőmérnök