Ferenc pápa állapotáról rövidesen bejelentést tesz a Vatikán
A katolikus egyházfőt február 14-e óta kezelik a római Gemelli kórházban.
A katolikus egyházfőt február 14-e óta kezelik a római Gemelli kórházban.
Szűkszavú információk érkeztek a szentatyáról.
Február 14-i kórházba kerülése előtt Ferenc pápa egymillió eurót adományozott egy volt római papi ház felújítására, amelyet 20 lakássá alakítanak át a rászorulók számára.
A katolikus egyházfőt február 14-e óta kétoldali tüdőgyulladással kezelik Rómában.
Hamvazószerda van, véget ért a farsang és a mulatozás. Kiadták a legfrissebb jelentést a pápa állapotáról.
Hétfőn kétszer is akut légzési nehézségekkel küzdött.
A 88 éves egyházfő már több mint két hete küzd életveszélyes tüdőgyulladással.
Pihenéssel és imával töltötte a napot a katolikus egyházfő.
A katolikus egyházfő a kórházban fogadta a vatikáni államtitkárt és helyettesét, és írásban küldött üzenetet, amelyben megköszönte a támogatást.
A 88 éves egyházfőt február 14-én szállították a római Gemelli klinikára, ahol tüdőgyulladást állapítottak meg nála.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök százmilliárd dollárért vetetne amerikai fegyvert az európaiakkal.
Már a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta.
Figyelemre méltó összefüggésekre derült fény az Északi Áramlat felrobbantásával kapcsolatban.
Nincs összefüggésben a támadás a béketárgyalásokkal.
A csaló páros annyi pénzt kért, hogy feljelentés lett a vége.
Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója szerint Brüsszel eddig sem hatékony, sem hiteles választ nem adott az illegális migráció kihívásaira.
A kormány mostani rendelete szerint a következő öt évben további 41 ilyen beruházást fog támogatni az állam.
Nyilván egy milánói katolikus iskola fehér tanulója a tettes, vagy egy izlandi bálnavadász. Erre tessék!
A csaló páros annyi pénzt kért, hogy feljelentés lett a vége.
Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója szerint Brüsszel eddig sem hatékony, sem hiteles választ nem adott az illegális migráció kihívásaira.
A kormány mostani rendelete szerint a következő öt évben további 41 ilyen beruházást fog támogatni az állam.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.