
Nemzetközi imanapot hirdetett meg Libanonért szeptember 4-re Ferenc pápa a szerdai általános audiencián, amely az első volt február 26. óta, melyet az egyházfő hívők jelenlétében tartott meg.
Az esztergom-budapesti érseket nevezte ki a katolikus egyházfő a Gazdasági Tanács egyik új tagjává.
Nem a vallási buzgalom miatti túl sok gyertya okozott tüzet Managua katedrálisának kápolnájában.
A Vatikán közlése szerint a pápa állapota aggodalomra nem ad okot.
A szentszéki diplomácia átszállított a Vatikánba minden dokumentumot a Hongkongban működő képviseletéről – jelentette az olasz sajtó.
Az újranyitott Szent Péter téren többnyire rómaiak, egyháziak és néhány turista volt jelen.
A Vatikáni Múzeum ad otthont a világ egyik legnagyobb művészeti gyűjteményének.
A szobrokat, márványfalakat és a padlózatot is fertőtlenítették a vatikáni Szent Péter-bazilikában.
A Vatikán jóváhagyta Erdő Péter bíboros, prímás javaslatát az elhalasztott a kongresszus új időpontjára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.