Egyre többen döntenek a végrendelet mellett
Messze magunk mögött hagytuk a zárt kerteket és a Merkúrnál vett autókat.
Messze magunk mögött hagytuk a zárt kerteket és a Merkúrnál vett autókat.

Kiderült, a királynő átgondolta, hogy ki mit érdemel.

Egyre több végrendeletet készíttetnek a közjegyzőknél a kisebb-nagyobb értékekkel rendelkező magánszemélyek. Számos megoldás közül választhatnak azok, akik előre elrendeznék vagyonuk sorsát.

A halála előtt két nappal írta alá a végrendeletét Jeffrey Epstein milliárdos, akit emberkereskedelem és kiskorúak megrontásának vádjával helyeztek előzetes letartóztatásba, és aki a hivatalos jelentés szerint öngyilkos lett a börtönben – jelentette a New
Hónapokkal a soul királynője, Aretha Franklin halála után három kézzel írott végrendeletét is megtalálták detroiti külvárosi otthonában, az egyiket a nappaliban a párnák alatt – mondta el hétfőn Franklin ügyvédje.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hódmezővásárhelyi polgármester fél Európát bejárta a város pénzén.

A Tisza Párt vezére elveszítheti politikai hátországát, és magára maradhat a közéletben.

A megspórolt összeget visszaforgatják a betegellátásba.

Fotóalbumban mutatja meg 2025 második negyedévének legemlékezetesebb pillanatait a miniszterelnök.

Donald Trump a vérontás leállítása érdekében tárgyal, Európát viszont a háborús pszichózis uralja.

Az orosz elnök szerint Ukrajna nem akar békét.

A háborús uszítással az egyre nagyobb hétköznapi problémákat akarják elfedni.

Az adott ország fejlettségi szintje nem minden esetben jelenti azt, hogy elhagynák vagy jelentősen visszaszorítanák a készpénzt.

Varga Zsolt szerint nem ideális a karácsonyból érkezve egy edzéssel meccset játszani.

Many businesses can benefit from this support.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.