Tömegbaleset történt Velencénél, öt kilométeres a dugó az M7-esen
Ha siet, jobb, ha kerül.
Ha siet, jobb, ha kerül.

Felelnie kell bolti lopásért is.

A turistákat szúrópróbaszerűen ellenőrzik, 50–300 euró bírságra számíthatnak, ha nincs jegyük.

Az idei lehet az utolsó, amin ingyenes a részvétel.

A lagúnák városa betiltja a megafonokat és kitiltja a 25 főnél nagyobb turistacsoportokat.

Toronymagasan vezet a favorit.

A COP28 csúcstalálkozó eredményei ellen tiltakoztak klímaaktivisták.

A súlyos balesetnek legalbb 21 halálos áldozata van.

A Poirot-sorozat harmadik része a kísértetjárásról szóló horrorfilmekhez hasonlít.

Fának csapódott a sofőr, egyelőre senki nem tudja, hogy mi történt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A lány édesapja ugyanis elvágta a torkát.

Márki-Zay Péter sorsára juthat a Tisza vezetője – mutatott rá Menczer Tamás.

A sokmilliárdos bűnügyben egy befolyásos ügyvéd is képbe kerülhet.

Magyar Péter emberének megnyilvánulásai sokat ártanak a honvédségnek és a magyarok biztonságának.

Az államfő elmondta: a szerdai egyeztetés kiemelt témája volt a V4-es régió versenyképességének javítása.

További támadásokkal fenyegetik a Barátság kőolajvezetéket.

Meg kell védenünk a határainkat – figyelmeztetett Szentkirályi Alexandra.

Sorina Grozav három meccsen 24 gólt szerzett, és kiosztott 11 gólpasszt is.

Hungary has received the third-highest ever amount of investment, despite the war raging for four years now in neighboring Ukraine, Hungary's FM said.

Nem ez lesz a kedvenc ruhadarabja a Pink Floyd alapítójának.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.