Mutatjuk, mely világsztárok filmjei versenyeznek Velencében
George Clooney ezúttal egy filmsztárt alakít.
George Clooney ezúttal egy filmsztárt alakít.

A fesztiválon egy hét alatt tizenhét kategóriában több mint 150 filmet mutatnak be.

Bemutatkozott a cirkuszfesztivál Green show-ja.

Budapest témájú alkotások is megtekinthetők a főváros 150. születésnapja alkalmából.

Ezeket a filmeket láttuk a tallinni filmfesztiválon.

A közönség nyolcvan filmet nézhet meg augusztus 18. és 21. között Balatonszemesen, ahol az alkotókkal is találkozni lehet.

Öt film jutott be az egész estés animációk versenyébe, melyek között Annecy-ban és Bucheonban díjat nyert, Oscar-díjra, BAFTA-ra és Európai Filmdíjra jelölt alkotások is találhatók.

Roman Polanski J'accuse című új filmje, Steven Soderbergh thrillerje, a The Laundromat, valamint James Gray Ad Astra – Út a csillagokba című alkotása is szerepel a 76. Velencei Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában, amelyet csütörtökön hozott nyilvá



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.

Több járatot is le kellett állítani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.