A Külföldi Filmfesztivál Teszt természetesen nem létezik, most találtam ki (ötletesebb elnevezés híján), és annyit értek alatta, hogy a filmkritikus, ha külföldi fesztiválon jár, igyekszik megnézni a várost is, hiszen nem biztos, hogy eljut még oda valaha, míg a filmek könnyedén megérkezhetnek a hazai mozikba éppúgy, mint a streamingszolgáltatók műsorára (vagy pedig megérdemelten tűnnek el a süllyesztőben). A filmeknek tehát a várossal kell versenyezniük, arról nem is beszélve, hogy a sajtós akkreditáció birtokában gyakran bármennyi vetítésre beülhetünk (kivéve a telt házasakat természetesen), emellett vannak sajtóvetítések is, és egy gazdagabb program (több helyszín, sok moziterem) esetében ez azt jelenti, hogy ha egy film negyedóra alatt sem mutatkozik érdekesnek, akkor ki lehet menni, és átülni valamire, ami épp akkor kezdődik.
Ha a város és a még nem látott filmek ígérete nem lenne elég, számos fesztivál rendez turistaprogramokat (sőt akár éjszakába nyúló bulikat) a külföldi vendégeiknek, így az újságírót kimerültség és kialvatlanság is kínozhatja. Tehát ha egy közepes vagy rossz filmen elbóbiskolunk vagy otthagyjuk, akkor az elbukott a Külföldi Filmfesztivál Teszten, ha végignézzük, akkor átment. A fesztiválokon egyébként tényleg remekül lehet tesztelni a filmeket, itt nincs könyörület és türelem, a filmkritikus itt a legszigorúbb. Tallinnban adott volt az izgalmas város és a bőséges program is, a vetítéseket négy moziban (két soktermes multiplex, két művészmozi) rendezték egymáshoz közel, az óváros szélén, a filmeket tehát a mozik közti távolság sem tudta megvédeni az angolos távozásoktól.
A város látnivalói és a rendezvény egésze egy külön cikket érdemel, most maradjunk tehát a filmeknél. Nézzük a bukottakat. Talán nem annyira közismert tény, hogy a filmfesztiválokon legalább annyi a rossz vagy középszerű film, mint a mozikban, sőt inkább több. Mivel a közönségfilmek rajongói úgyis a hollywoodi szuperprodukciókra vágynak, a legtöbb fesztivál a művészfilmek kedvelőit igyekszik megszólítani. A művészfilmek többsége márpedig nem jó, ami azért nem evidencia, mert az artmozikba általában a legjobbak jutnak el. És míg a nagyobb költségvetésű közönségfilmek, bármennyire rosszak is, nagyrészt komoly filmdramaturgiai szaktudással készülnek (ami kevés igazán nagy hibát enged át), ezzel szemben a független művészfilm csak akkor jó, ha az alkotó zseni, és az ritka.
Kezdjük a hivatalos versenyprogrammal, ami, ha épp nem Cannes-ban, Berlinben vagy Velencében, hanem mondjuk az egyébként A kategóriás tallinni fesztiválon vagyunk, gyakran vonultat fel felejthető filmeket. Erre az a magyarázat, hogy a versenyprogramban világpremiereket vagy legalább nemzetközi premiereket tűznek műsorra, amelyekből a legjobbakat elviszik a legnagyobb mustrák.
A Teresa című spanyol alkotás életrajzi film Avilai Nagy Szent Teréz életéről, valójában egy kétszereplős kamaradarab a címszereplő látnok apácával és egy inkvizítorral a főszerepben. Előbbi egy élő szent, utóbbi maga az ördög, a karakterek tehát feketék és fehérek, párbeszédük közönségesen filozofáló, amit Paula Ortiz rendező vizuálisan sosem tud érdekessé tenni. Szintén a versenyprogramban láttuk az October Metafiction című filmet. Két-két kempingező útjai keresztezik egymást, mást nem is nagyon lehet felidézni ebből az alkotásból, ami leginkább azt bizonyítja, hogy a független művészfilm műfajában még a híresen jó dél-koreaiak is tudnak pocsékat alkotni.
A Critics’ Picks szekció már izgalmasabbnak bizonyult, két magyar film is szerepelt benne, a Kálmán-nap és a Kék Pelikan, utóbbi egészen jól sikerült, itt írtam róla (az elsőfilmes programba pedig a Cicaverzum is bekerült, ezt a magyar közönség már láthatta a mozikban). A Rebels with a Cause (Okkal lázadók, James Dean klasszikusa után szabadon) versenyprogramban az Everything, Everywhere című filmre ültem be, ami a független művészfilmek újabb állatorvosi lova. A maláj Kah Wai egyfajta útifilmes, vagy akár naplófilmes, saját bevallása szerint mozinomád, aki szeret utazgatni és közben filmeket forgatni. Ezúttal a Balkánt járja be és próbál valami történetet csiholni a semmiből, miközben turistalátványosságok előtt pózol.
