Különös új év és new wave (2. rész) + podcast
A V’Moto Rock mellett belehallgatunk a Korál demófelvételébe, amikor még Vikidál Gyula volt az énekese.
A V’Moto Rock mellett belehallgatunk a Korál demófelvételébe, amikor még Vikidál Gyula volt az énekese.

A karácsony meghatározó műveket ihletett a zeneirodalomban, így a rockzenében is.

Negyven éve rendezték a könnyűzenészek szakszervezetének első koncertjét az óbudai Hajógyári-szigeten.

Csaknem négy évtized után LP-n a zenekar kiadatlan koncertfelvétele: egy jobb sorsra érdemes együttes fényesen csillogó gyöngyszeme barázdákba préselve.

Vikidál Gyula harminchat éve megjelent első szólólemeze igencsak eklektikusra sikeredett, ami tekinthető előnynek és hátránynak is.

Bencsik Sándor és Cserháti István azért hagyták el anyazenekarukat, hogy „fekete bárányokból” aranylemezes rockzenészek legyenek.

A „kertész klubban” tartották az első országos diszkó táncversenyt és az első, több ezer ember által énekelt karaoke programot is Magyarországon.

Az MHV történetében a rendszerváltás – talán némiképp meglepő módon – már a nyolcvanas évek közepe felé megkezdődött.

Negyven év távlatában jó, hogy lett lenyomata lemezen is Vikidál Gyula ezen éveinek.

Májusban eredeti felállásban ad koncertet a Dinamit – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A nap legfontosabb külpolitikai hírei!

A térségben már korábban figyelmeztetést adtak ki lavinaveszély miatt.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.