Negyven éve adták ki a Dinamit első lemezét

Különös pályafutás a magyar rocktörténetben a Dinamit együttesé. Nem egészen hároméves működésük során sok rajongót szereztek, hiszen ismert zenészek alkották, valóságos szupergrupp volt: Vikidál Gyula énekes a P. Mobilból, Németh Alajos basszusgitáros a Miniből, testvére, Németh Gábor dobos, Szűcs Antal Gábor gitáros és Papp Gyula billentyűs a Skorpióból jöttek.

Vikidál Gyula énekes Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Az akkor már nagynevű zenekarokból származó muzsikusok összeállásukkor nem kis űrt hagytak maguk után korábbi együtteseikben, ami nem kevés konfrontációval járt zenész és rajongói berkekben egyaránt. A Dinamit koncertjein legfőképp a P. Mobil rajongói jelentek meg, kezdetben leárulózva Vikidált, akitől a P. Mobilban tartott búcsúkoncertjén még rigmusban szóló Maradj velünk, Gyula! felkiáltással köszöntek el, miközben a csillárrezegtető hangú énekes könnyeivel küszködött.

Bandaalapítás orvosi igazolással

Nem volt mit tenni, a P. Mobilban – legalábbis 1979-ben úgy tűnhetett – nem sok perspektíva volt, ahogy a dzsesszből vagy a dzsesszrockból sem lehetett megélni, még ha az ember oly magas szinten is űzi azt – ez pedig Németh Alajos számára vált nyilvánvalóvá. Kapóra is jött neki testvére, Gábor ötlete, aki Szűcs Totyával és Papp Gyulával épp vérfrissítésen törték a fejüket. Németh Gábor előszeretettel tagadja, hogy ők nem voltak államilag támogatott zenekar, hacsak azt nem tekintjük annak – teszi hozzá –, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) megkínálta őket egy lemezszerződéssel. Erre negyven év távlatából és a Kádár-rendszer könnyűzenei politikájának természetrajzát ismerve azt mondhatjuk, hogy ez bizony mégis támogatás volt a javából, ezt mindenki könnyedén beláthatja, még akkor is, ha nem konkrétan a KISZ vagy az MSZMP KB agitációs és propaganda osztálya bízta meg őket zenekar-alapítással. Nem direkt dugtak a zsebükbe anyagi dotációt, hanem lehetőséget adtak nekik a nagylemezre, de ez az ilyen tehetségű zenészeknek éppen elegendő támogatás.

Vikidál Gyula énekes
Fotók: Fortepan / Urbán Tamás

A fiúk persze éltek is vele, az ex-Skorpiósoknak már eleve volt ebben rutinjuk, az őstehetség Vikidált pedig könnyedén vezethették be a stúdiózás rejtelmeibe, még akkor is, ha utóbbinak négy szám erejéig már volt két kislemeze az MHV-nál a P. Mobillal. Egyébként őstehetségnek bizonyult ebben is, ugyanis a hangmérnökök, köztük az egyik legnagyobb szaktekintélynek örvendő Kovács György is úgy emlékszik rá, mint akinek nem kellett instrukciókat adni, mindent magától tudott, hogyan, milyen technikával, mekkora hangerővel és tempóban kell énekelni. Annyiban viszont igaza van Németh Gábornak, hogy az MHV nem igazán szólt bele a zenekar összetételébe. Erdős Péter popcézár persze általában véve erősen forszírozta Vikidál leválasztását a P. Mobilból, ezért is állt teljes vállszélességgel már 1978-ban a hard rockos Korál megalakulása mellé, amelynek ő lett volna az énekese. Nem sokon múlt, hogy nem lett az, már demo felvételeket és promóciós fényképeket készítettek, amikor az utolsó pillanatban Vikidál Schuster Lóránt erőteljes ráhatására és Balázs Fecó nagy megrökönyödésére és megbotránkozására visszakozott. A Dinamitba is csak úgy tudott egy évvel később lépni, hogy orvos ismerős segítségével egészségügyi igazolást állítottak ki számára, és a látszat kedvéért még a kórházba is befektették – ahonnan már kijárt a Dinamit első kislemezét felvenni.

A kemény rockban Vikidál volt az első számú hang akkoriban, így érdemes volt érte küzdeni, holott a zenészeknek Erdős Péter ajánlotta többi között Révész Sándort is, de ők egyértelműen Vikidál mellett tették le a voksukat. Ez persze az MHV elképzeléseinek is megfelelt, hiszen a budaörsi származású, robosztus megjelenésű, szúrós tekintetű izompacsirta karosszérialakatosként dolgozott jó pár évig, így beleillett abba a koncepcióba, hogy a „munkásrock” megtestesítője lesz. Egy tévhitet azonban el kell oszlatni: ebben az időszakban ő még egyáltalán nem állt kapcsolatban az állambiztonsággal, így teljesen egyértelmű, hogy nem azért hívták a Dinamitba, mert valamelyik operatív tiszt leszólt volna az MHV-nak az érdekében. „Dalos”-t csak 1982-ben, tehát éppen a Dinamit feloszlása körüli időkben szervezték be, és utána is – néhány kivételtől eltekintve, amik éppen volt zenekarvezetőjét, Schuster Lórántot érintették – ártatlan jelentéseket adott.

A pótvizsgázó énekes

A Dinamit első lemezéről a legnagyobb sláger egyértelműen a nyitó Tinédzserdal volt, amit még az is bizonyít, hogy a Neoprimitív – önmagát sem komolyan vevő, ámde népszerű – paródia-zenekar Elöljárók fia címmel írt róla pamfletet, kifigurázva a párttitkárok gyerekeit. Az eredeti dal a korabeli csöves életérzést volt hivatva alátámasztani: „Ruhám foltos, ingem majdnem térdig ér, ez van rajtam, és ez mind semmit sem ér”. A szövegvilág azonban mégis elütött a korábbi átlagos, a szakadtak társadalmának szóló frázisoktól, hiszen ennek a számnak a végkicsengése az lett, hogy a főhős felveszi a szép ruháját és elmegy pótvizsgázni. Ami alapvetően egy szép elgondolás, az MHV vezetőségében pedig úgy gondolták, hogy emiatt ez a dal a szocialista embertípus nevelésére is alkalmas, csak éppen nem volt túl sok valóságalapja (ahogy az egész szocializmusnak sem), s emiatt sokan elfordultak tőlük. Schuster Lóránt éppen ebben az időszakban kezdte el a Rocktóber című számuk előtt úgy felkonferálni a dalt, hogy „Ti mikor lesztek rendes emberek, mikor veszitek fel a szép ruhátokat és mikor mentek pótvizsgázni?” Persze erre a felhergelt tömeg egyöntetűen és szinte szertartásszerűen kórusban felelte, hogy „Soha!” Való igaz, a Dinamit zenészei már nem feltétlenül bőrdzsekiben vagy szakadt farmerben nyomták a műsoraikat, Vikidálon pedig nem egyszer sportfelszerelés díszelgett, amiben tízkilós kalapácsával ritmusra verte az üllőt, s emiatt kezdett kialakulni a korabeli zenei köztudatban, hogy a Dinamit hiteltelenül adja elő a dalait, mert azt megelőzően másról és más megjelenéssel énekeltek. Ami persze önmagában még nem lenne baj, hiszen minden művésznek van egyéni fejlődési vonala, de az előzmények ismeretében Vikidál „fekete báránysága” megkérdőjeleződni látszott. Önmagában a Tinédzserdal dallamvezetése és hangszerelése is inkább emlékeztetett a Skorpió Dédapám című számára, mint valami nagy rockerhimnuszra, ami Vikidáltól különösen hatott. Mégis – pont azért, amiért a Dédapám: fülbemászó dallama miatt – ez a szám sikeressé tudott válni, felkerült a slágerlistára, és úgy látszott, megérte az irányváltást, mert így többekhez jutottak el a dalaik és a médiában is nagyobb publicitást kaptak. Aztán majd a média fanyalgása lesz – legalábbis saját bevallásuk szerint – az egyik fő oka 1982 elején a feloszlásuknak. Lelkük rajta.

Dalok a zsíroskenyérről és a kétszínűségről

A Senki se szóljon hozzám! egy jól összerakott kőkemény boogie, könnyedén megjegyezhető riffekkel, ezért hamar a közönség egyik kedvence lett. Benne van az egész akkori fiatal generáció lázadása, a rendszeren való kívülállás, igaz, vannak benne egészen meglepően bornírt sorok, amiket viszont a gyári melós gyerekek tökéletesen magukénak érezhettek, még akkor is, ha tele voltak frázisokkal: „Jó ez a zsíros kenyér, az anyám kente tegnap délután / Az apám bort iszik és mégis vizet prédikál”. Egészen lenyűgözőek Vikidál hajlításai, a végén pedig igazán feladja a leckét a rockepigonoknak, ezt a számot valóban nehéz úgy elénekelni, hogy abban minden manír a helyén legyen.

Szűcs Antal Gábor gitáros

Nem tévedünk nagyot, ha megállapítjuk, ekkoriban élte Vikidál Gyula az első virágkorát mind hangerejében, mind hangterjedelmében, orgánumának egyéniségéről már nem is beszélve. Rajta kívül is az egész Dinamit egyben volt, mindenki tudása legjavát nyújtotta, Szűcs Antal Gábor folyamatosan megújuló, színes szólói pedig önkéntelenül is elragadták a műfaj kedvelőit, mégis, amikor Nagy Ferót megkérdezték, hogy mi a véleménye a Dinamit muzsikájáról, csak annyit mondott: elég átlagos, de legalább jól ki van gyakorolva. Hogy ezt a szokásos polgárpukkasztásból tette, vagy tényleg így gondolhatta, talán ma már ő sem tudja, de abból kiindulva, hogy a fél Dinamittal alapította meg pár évvel később az ős-Bikinit, arra következtethetünk, hogy az előbbi verzió az érvényes.

Németh Gábor dobos

Az Arcok álruhában című számra ugyancsak igaz, hogy Vikidál lubickol a szerepében, az utolsó refrén végén azt hisszük, ránk szakad a plafon, ahogy kivágja a magas C-t, de a falzett hangok is jól állnak neki, ráadásul az emberi gyarlóságról, a kétszínűségről és a megjátszásról mindenkinek volt egy-két története, így könnyedén a hallgatóság elevenébe talált. Papp Gyula billentyűjátéka ebben a szerzeményben teljesedik ki, a versszakok alatt gyakorlatilag a főszólamot viszi, ami ebben a stílusban némiképp szokatlan, ugyanakkor ebben az esetben kifejezetten jó döntésnek bizonyult. A lemezszerkesztés, azaz a számok sorrendbe szedése itt-ott hagy némi kívánnivalót maga után, például az ezután következő Engem ne sajnáljatok! kifejezetten katartikus dala a maga eklektikusságával is a legvégére kívánkozott volna, sőt, akadt olyan, a lemezről másolt kalózkazetta akkoriban, amely ezzel a számmal zárult – teljesen jogosan, úgy látszik a korabeli rajongók közül is volt, akinek ez jutott eszébe. Ez a Dinamittól szokatlanul hosszú, alapvetően lírai szám keretes szerkezetű, a korszak hangtechnikáját jóval meghaladó színvonalú effekteket használ, ráadásul mesteri módon a madárvijjogásba abszolút beleillik Vikidál sikítása, jóformán a magas, hajlított hangokból csap át a szám a madarak hangjába. A kétségbeesett, magányos, kitaszított emberek dala ez, melynek végén sem oldódik fel a borúlátás.

Dinamitvér és meglágyult kő

A B oldal első száma lett az együttes névadója, Dinamit a vérem címmel. Erőteljes pergődobbal kezdődik, majd újabb könnyedén megjegyezhető gitárriffek gondoskodnak a sikerről, a gitárszóló pedig a maga virtuozitásában a maga korában, de még ma is különlegesnek számít. Erről is elmondható, hogy Vikidál kihozta belőle a maximumot, olyan vastag és érces a hangja, amennyire csak egy rockénekesnek lehet. A korabeli koncertfelvételek tanúsága szerint a legvégén, a tus előtt lévő végkifejletben az énekes még tovább cifrázza és hajlítgatja az egyébként magassága miatt sem könnyen kiénekelhető dallamot. Negyven év távlatában ezen a ponton érzi azt az ember, hogy jó, hogy lett lenyomata lemezen is Vikidál ezen éveinek, azon pedig lehet vitatkozni, hogy ez a P. Mobillal vagy a Dinamittal sikerült-e volna jobban. A kitaszítottság jelenik meg az Igazság című számukban is, ami a zenekar nagylemezhez jutásának fényében már egészen biztosan nem róluk szól, ráadásul a „más bűneit hordom vállamon” kitétel eléggé falsul hangzik bármilyen ember szájából. Talán ma már egészen más szöveget írnának ennek az egyébként is kissé lötyögősre sikerült számnak a dallamára. Amit viszont Vikidál művel a végén, az újfent egészen elképesztő: amit korábban a P. Mobil Lőj rám! című számában már felcsillantott, azt itt tökélyre fejleszti, olyan hajlításokat tesz egészen éteri magasságokban, hogy ilyenre addig a magyar rocktörténetben nem volt példa.

Papp Gyula billentyűs

Az előzőeknél jóval autentikusabb szövegű a Külvárosban születtem, ami akár Vikidál ifjúkori életének összegzése is lehetne: Budaörsön nőtt fel, sötét utcákon és kopott házfalak között járt dolgozni, ahol ugyan „szépek a lányok”, de „nincs rajtuk festék, a kezüket ne nézd”, miközben persze „a munka nehéz”. Erről a dalról a Magyar Televízióban is forgattak a Bezzeg az én időmben című műsor keretében Gálvölgyi János konferálásával, amelyben Vikidál egy forrasztópákával egy autó alatt állva dolgozást mímelve tátogta el a dalt (abban az időben persze szinte mindig playbackelni kellett a televízióban). A szocialista embereszmény propagálására mindenesetre tökéletesen alkalmas volt az a szám, amelyben nagyívű gitárszóló és fülbemászó refrén egyaránt megtalálható. A lemez végére legfeljebb mondanivalójában illik a Születés című dal, amelynek szövegét a korabeli kritika joggal húzta le: „Örült a lány, mert végre nő / testében meglágyult a kő”. Vajon miféle kőnek kell meglágyulnia ahhoz, hogy egy nő áldott állapotba kerüljön? Vikidál mindenesetre ebben is nagyot énekel, a gitárszóló is a helyén van, mégis a hard rockban meglehetősen szokatlan szöveggel álltak elő, ami alapjában véve üdvözlendő, de talán ennek a számnak az esetében a kivitelezésen még lehetett volna csiszolni.

A Dinamit első lemeze itt meghallgatható, egy 1980-ban készült rövid televíziós interjú pedig itt megtekinthető.