Kiegyenesíteni az Állatfarmot
A CIA propagandája átszőtte az amerikai médiát és a filmipart.
A CIA propagandája átszőtte az amerikai médiát és a filmipart.
Szokásos hétvégi videós összeállításunkban több mellbevágó felvételt is mutatunk az elmúlt napokban történtekről.
Csillagködök hunyorognak rá, némán robbannak távoli galaxisok, de külső képek nem érhetik el az űr belső végtelenjét.
Bár nincs járvány, a tömegközlekedési járműveken ismét vannak, akik védőmaszkot viselnek, csak éppen szabálytalanul.
Egy szűk elit kezébe került minden vagyon; ami még nem, azt épp a szemünk előtt tüntetik el.
Mindez kihívást jelent az ideológusok hatalmi igényével szemben – mondta a volt szabaddemokrata párti képviselő.
Az öngondoskodás és józan előrelátás a borkészítésben sem nélkülözhető.
Hatalom és uralom egymást sohasem fedi, mondja Hamvas Béla. Nos, relatív különbségek azért mégis akadnak.
David Pressman megtiszteltetésnek nevezte, hogy részt vehet az eseményen.
Viták a négynapos munkahétről Németországban, avagy eljöhet a Nyugat alkonya.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Tombol a kettős mérce.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.