Korrigált kisiklás, irány a negyeddöntő!
Szécsi Zoltán is úgy látja, vízilabdában mindkét csapatunk javuló formát mutat.
Szécsi Zoltán is úgy látja, vízilabdában mindkét csapatunk javuló formát mutat.

A szövetségi kapitány védekezésben és támadásban is látott hiányosságokat.

Az előző két olimpián győztes szerb vízilabda-válogatott eddig csak szenved Párizsban.

Vége a találgatásoknak, most kiderül, hogy Milák Kristóf képes-e nagy dolgokra.

A magyar férfi-vízilabdaválogatott bemutatkozásképpen 13-12-re legyőzte Franciaországot az olimpián.

A Budapest–Párizs Orly járatát Molnár Erik édesapja, Molnár Balázs vezette.

A 25 éves Hertzka Orsolya nagy lehetőségként fogta fel, amikor Párizs elnyerte az ötkarikás játékok rendezési jogát.

Bő egy hét alatt kétszer kapott ki az olaszoktól a férfi-vízilabdaválogatott.

A Zalánki Gergőt is a soraiban tudó Pro Recco alig több mint egy hónapja még a sorozat döntőjében szerepelt.

Az olaszok az első negyed után már 5-1-re vezettek a mieink ellen. Varga Zsolt: El kell kezdeni játszani!




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Folytatódik a baloldali belháború a Medián és a DK között.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

Adóeurók milliói jutottak a berlini áramszünet mögött álló szélsőbaloldali hálózathoz.

„Nem tudom, hogyan van még életben, de ő a legenergikusabb ember, akit ismerek.”

Németországban óriási a felháborodás az ügy kapcsán.

Az arany esetében 2026-ra egyértelműen beárazódni látszik az unciánkénti négyezer dollár.

Már előre köszönnek világ- és Európa-bajnokunknak, aki bevallottan nehezen rázódott vissza a munkába.

A magyar teniszező beállította karrierje legjobb teljesítményét ATP-versenyen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.