Vízkereszt napján megszentelte a Tiszát Orosz Atanáz
A katolikusok január 6-án emlékeznek meg a napkeleti bölcsek látogatásáról, illetve Jézus megkeresztelkedéséről.
A katolikusok január 6-án emlékeznek meg a napkeleti bölcsek látogatásáról, illetve Jézus megkeresztelkedéséről.
A keresztény világ a napkeleti bölcsek betlehemi látogatására, Jézus megkeresztelkedésére és a kánai menyegzőre emlékezik vízkeresztkor.
Lengyelországban a vízkereszt ünnepe munkaszüneti nappá és a családok ünnepévé vált.
A katolikus egyház már a 4. század óta ünnepli január 6-án Jézus Krisztus megjelenését.
Adventi vásár, gyertyagyújtások, szabad- és beltéri rendezvények, köztük koncertek, kiállítások és filmvetítések is várják a látogatókat.
Idén természetesen nem tudunk bemenni a házakba, legfeljebb csak meghívásra, védőmaszkban, s éppen csak a küszöbig, és az ilyenkor szokásos közös étkezések is elmaradnak.
A régi vízkereszti hagyományoknak megfelelően római katolikus szertartás szerint megszentelték Orbán Viktor irodáját is.
Az ünnep hármas eseményt foglal magában: a napkeleti bölcsek imádását, Jézus megkeresztelkedését és első csodáját.
Megszentelte hétfőn a Duna vizét a Batthyány térnél ősi keresztény szokás szerint Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi görögkatolikus főegyházmegye érsek metropolitája.
Tömött sorok vártak Róma belvárosában a Kapuvári ÍzvadÁszok csapata készítette meleg ünnepi ebédre hétfőn, miután 2015-től hagyománnyá vált, hogy minden évben január 6-án a Szent Egyed közösség római konyháján a magyar amatőr szakácscsapat főz a rászoruló
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Balesetek és útfelújítások nehezítik a közlekedést.
The ex-vice president of the European Commission stages a frontal attack against Hungary.
Nincs jobb érzés, mint egy igazán forró napon belépni a hűs lakásba.
Az épület, amely betegek ellátására szolgálna, még mindig nincs kész.
A Hezbollah különleges egysége használta a megsemmisített létesítményt.
Vekszler Péter fontos pozícióban képviseli Magyarországot.
Igazi néma gyilkos a Macan új generációja, mégis nehéz évek várnak rá. Teszten az elektromos, családi sport SUV.
Hiába a feltétlen médiatámogatás, amilyen gyors volt a felemelkedésük, olyan gyors lesz a bukásuk is.
A Hezbollah különleges egysége használta a megsemmisített létesítményt.
Vekszler Péter fontos pozícióban képviseli Magyarországot.
Igazi néma gyilkos a Macan új generációja, mégis nehéz évek várnak rá. Teszten az elektromos, családi sport SUV.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.