
Az elnök arra kérhette Volodimir Zelenszkijt: indítson vizsgálatot az előző amerikai alelnök, egyben fő politikai ellenfele, Joe Biden fiának korrupciógyanús ukrajnai ügyleteivel kapcsolatban.
Zelenszkij biztosította Iohannist, hogy megoldást keresnek az oktatási törvény által előidézett gondok megoldására oly módon, hogy ne sérüljön az ukrajnai román kisebbség joga az anyanyelvű oktatáshoz.
Egy friss felmérés szerint az ukránok 70 százaléka elégedett Zelenszkij munkájával. Mi a titka? Meddig tarthat ki ez a példátlan szimpátia?
Zelenszkij a CVK menesztését azzal indokolta, hogy a testület több alkalommal hozott helytelen, időnként politikailag elfogult döntést.
A kijevi parlament megszavazta kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az államfő leváltásának módjáról, az úgynevezett impeachment eljárás szabályozásáról szóló előterjesztését.
Az ukrán elnök utasította hétfőn a kormányt, hogy október elejére dolgozza ki és terjesszen elő törvényjavaslatot a földreformról, valamint készítse elő az állami vállalatok széles körű privatizálását a jövő év áprilisára.
Helyre kell állítani Ukrajna 2014 (a Krím félsziget orosz elcsatolása és a kelet-ukrajnai szakadár „köztársaságok” kikiáltása) előtti területi egységét, Kijev a szuverenitás ügyében teljes mértékben számíthat Varsó támogatására – jelentette ki Andrzej Dud
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívót fog kapni a nácizmus felett aratott győzelem 75. évfordulójának jövő májusban tartandó moszkvai megünneplésére – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója újságíróknak pénteken Moszkvában
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök munkalátogatásra érkezett az Egyesült Arab Emírségekbe.
Díszes római hajóorr került elő Salzburgban.
A The Athleticben soha nem jelent még meg ekkora terjedelmű írás a magyar labdarúgásról. Mindezt Szoboszlai Dominiknak köszönhetjük.
Brüsszelben a rendőrség mellett katonákat is bevetnek a növekvő bűnözés miatt – közölte Orbán Balázs Bernard Quintin nyilatkozata alapján.
Munkatársaink részletesen elemezték a gyilkosságot és visszautaltak a baloldali eszmerendszer korábbi évtizedekkel ezelőtti könyveire is, amelyeket az amerikai diákok is olvasnak.
Lakossági fórumot tartottak az NKE beruházás kapcsán
Akár a kiváló bor, olyan nemesen öregednek Magyar Péter megszólalásai, amelyekkel a kormányt dicsérte.
Munkatársaink részletesen elemezték a gyilkosságot és visszautaltak a baloldali eszmerendszer korábbi évtizedekkel ezelőtti könyveire is, amelyeket az amerikai diákok is olvasnak.
Lakossági fórumot tartottak az NKE beruházás kapcsán
Akár a kiváló bor, olyan nemesen öregednek Magyar Péter megszólalásai, amelyekkel a kormányt dicsérte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.