Egy ukrajnai iskola hirdetőtábláján a következőt olvashatjuk: „Mondd el a tanító néninek, ha vannak rokonaid Oroszországban, ha a szüleid otthon oroszul beszélnek, ha a szüleid otthon orosz nyelvű tévécsatornákat néznek, ha a szüleid rosszat mondanak Volodimir Zelenszkijről.” Az idézet csupán az egyik hozadéka annak az ukránosítási folyamatnak, ami az utóbbi években végbement Ukrajnában.
Nyelvében él a nemzet
A kijevi kormány által 2012-ben elfogadott nyelvtörvény még azt írta elő, hogy azoknak a közigazgatási egységeknek a területén, ahol egy adott kisebbségi nyelv anyanyelvi beszélőinek aránya eléri a tíz százalékot, ez a nyelv az államnyelv mellett hivatalos nyelvként használható. A 2017-ben jóváhagyott új oktatási törvény ezzel szemben korlátozza a kisebbségi nyelvű oktatást. Utóbbi ugyanis kimondja, hogy
a nemzetiségi iskolákban a tantárgyak többségénél fokozatosan – a felsőbb osztályok felé haladva – egyre nagyobb arányban kötelező az ukrán nyelven történő oktatás.
A jogszabály tehát a nemzeti kisebbségeket, többek között a 150 ezres kárpátaljai magyarságot fosztja meg attól az alapvető jogától, hogy anyanyelvén részesüljön oktatásban.
Ukrajnában 2014-ben megindult egy nagyon erős jogszűkítési folyamat, ami sérti a kisebbségek alkotmányos jogait, tekintve, hogy Ukrajna a függetlenné válásakor számos olyan nemzetközi dokumentumot is aláírt, amellyel garanciát vállalt egyebek mellett az országban élő kisebbségek anyanyelven történő oktatására is, az óvodától egészen az egyetemig
– mondta lapunknak Darcsi Karolina, a Kárpátalja hetilap főszerkesztője, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa. Hozzátette, erős ukránosítási folyamat zajlik az egész országban, a tantárgyak jelentős részét már az államnyelven oktatják. „Gyakorlatilag a mindennapos kommunikáció szintjére szeretnék visszaszorítani a kisebbségi nyelvek használatát” – fűzte hozzá.
A törvény egyebek mellett azt is elvárja, hogy minden Ukrajnában elő kisebbség beszélje az ukrán nyelvet, a magyar lakta településeken azonban ez a feltétel csak elenyésző százalékban teljesül. A helyiek szerint azonban a hiba nem feltétlenül csak bennük, illetve a hozzáállásukban keresendő,
a kialakult helyzetért a helytelen nyelvoktatás is éppúgy felelős, hiszen Ukrajna függetlenségének 1991-es kikiáltása óta az ukrán nyelvet anyanyelvként, és nem idegennyelvként tanítják az iskolákban.
Ennek azonban nem csupán az iskolákban van jelentősége: a fiatalok körében a bizonyítvány megszerzése után a megélhetés problémája kerül a fókuszba, s sokszor nem marad más lehetőség, mint hogy külföldre menjenek vendégmunkásnak.
Férfiaktól mentes társadalom
A Szovjetunió felbomlása óta folyamatos nehézségekkel küzdenek a kárpátaljaiak. Ennek egyik velejárója, hogy immár három évtizede egy férfiaktól mentes társadalom nevelkedik Kárpátalján. A megélhetésért való küzdelem ugyanis arra kényszeríti a dolgozóképes férfiakat, hogy családjukat hátrahagyva külföldön próbáljanak szerencsét. Az ország, és ezzel együtt Kárpátalja elmaradottságát az is mutatja, milyen foglalkozások népszerűek a térségben: a Kárpátaljai Regionális Foglalkoztatási Szolgálat közleménye alapján
a varrónő, a szakács és a postai kirendeltségi vezető a legnépszerűbb állás a magyarok lakta térségben, átlagosan pedig körülbelül 87 ezer forintnak megfelelő hrivnya átlagbér jár az ilyen munkát vállalóknak.
Papp Marianna kárpátaljai lakos így vallott lapunknak a kialakult helyzetről: „Gyerekkoromban mindent szépnek és jónak éltem meg Kárpátalján, biztonságban éreztem magam. Felnőttként pedig tudtunk alkalmazkodni a nehézségekhez, bármi is volt az. A legnehezebb az volt, amikor a férjemnek a megélhetés miatt külföldre kellett mennie. Amíg haza jöhettek havonta vagy másfél havonta, addig könnyebb volt elviselni a helyzetet, de most, hogy a háború miatt nem tudnak hazajönni, nagyon nehéz.”
Eddig nem fordult meg a fejemben, hogy kövessem őt külföldre, de egyre nehezebben viselem a távolságot. Nem egyszerű döntés, mert itt vannak a szüleink, az otthonunk, mindenünk Kárpátalján.
A 2010-es évektől kezdődően az alacsony bérek mellett felmerült a sorkatonaság problémája is. A magyar lakosság nagy része ellene volt a szolgálatnak, mondván, nem érzik hazájuknak Ukrajnát, ez pedig szintén sok férfit kényszerített az ország elhagyására. Sokan családjukkal közösen, mások a családjukat hátra hagyva települtek át más országba. A magyar lakosság azonban emiatt jelentősen megcsappant, a hazájukat el nem hagyók többsége pedig nőkből, gyermekekből és idősebbekből áll.
Ragaszkodás a szülőföldhöz
A magyar kormány által az elmúlt években nyújtott támogatások azonban egy jobb élet alternatíváját hozták el a térségbe, a megélhetőségi lehetőségek javulása mellett a magyar kultúra ápolása is egyre nagyobb figyelmet kapott, miközben támogatást kaptak a tanárok és felkarolták a mezőgazdaságot is. Pál Bettina, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének korábbi munkatársa ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:
A magyar kormány támogatásainak köszönhetően fellendült Kárpátalján a mezőgazdaság.
„Mivel a mezőgazdasági szakemberekre még nem vonatkozik a sorozás törvénye, ők nem hagyták el az országot. Nem is tehették volna, hiszen óriási energiát fektettek a földekbe, és a terméssel járó munkálatokat el kellett végezniük. Véleményem szerint akik csak a háború miatt hagyták el szülőföldjüket, azokat csak a kényszer mozgatta és vissza fognak térni.”
Tovább rontott a helyzeten, hogy a tavaly márciusban kihirdetett elnöki rendelettel Ukrajna megtiltja a kettős állampolgárok bármilyen hivatalviselését az országban. Volodimir Zelenszkij államfő rendelete alapján a kárpátaljai magyar állampolgárok a jövőben sem állami hivatalt, sem önkormányzati tisztséget nem tölthetnek be, pártok tagjai és fontos állami vállalatok vezetői sem lehetnének.
A kárpátaljaiaknak viszont nagy áldás volt, hogy a magyar kormány 2010-ben elfogadta az egyszerűsített honosítási eljárást, melynek köszönhetően a határon túli magyarok felvehették a magyar állampolgárságot is az ukrán mellé.
Nagyban megkönnyítette ez az életét azoknak, akik bár életvitelszerűen Ukrajnában éltek, de Magyarországon végeztek munkát, folytattak tanulmányokat. Most ezek az emberek kerültek a legnehezebb helyzetbe, hiszen magyar állampolgárként folyamatosan diszkriminációnak vannak kitéve, miközben ukrán állampolgárként a hadkötelezettségtől való megalapozott félelem miatt sokan nem mernek visszatérni Kárpátaljára.
A katonai besorozásról szóló törvény, az oktatási törvény, a kettős állampolgárságú személyekkel szembeni diszkrimináció tehát egyre inkább arra kényszeríti a magyar lakosságot, hogy adja fel identitását vagy pedig hagyja el szülőföldjét, és kezdjen új életet egy másik országban.
Az azonban egyelőre megjósolhatatlan, hogy a háború mennyire fogja megváltoztatni az etnikai arányokat a magyarlakta térségben: pontos számadatok ugyan nincsenek arra vonatkozóan, hogy hányan hagyták el Kárpátalját a fegyveres konfliktus február 24-ei kitörése óta, becslések szerint – főként a háború első napjaiban, heteiben – több ezren is távozhattak a magyarok közül, legnagyobb részük Magyarországra. A demográfiai trendekre tehát nagy valószínűséggel negatívan hat majd a háború, elemzők szerint ugyanis épp a közösség fennmaradásához leginkább szükséges fiatalokat lesz nehéz külföldről visszacsábítani a bizonytalan körülmények közé.
