Némelyik ember furcsa szerzet. Ha béke van, vérre vágyik. Ha meg ropog a fegyver, az életéért reszket. Ha nincs háború, a háborús filmeket keresi, a véres krimiket. A média, a szórakoztatóipar persze ismeri ezt az emberi torzulást (ismeri? – az ő találmánya), igyekszik is kiszolgálni. Meg kihasználni. Változatosan tálalja elénk a napi betevő frászt. Sokkol, hergel, antihősökkel kínál, olyanokkal, akiket csak utálni lehet. Csoda-e, ha a televízió előtt felnövő ifjú már ketrecharcosként lép az utcára? Ez a trendi. Havonta, hetente kapjuk a tengerentúli híreket az iskolai mészárlásokról.
Épp hatvan éve, hogy a világ az atomháború szélére sodródott. De amikor John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök közölte, nem tűri szovjet atomrakéták telepítését az Egyesült Államokkal szomszédos Kubába, a szovjet–ukrán Nyikita Szergejevics Hruscsov a jobbik énjére hallgatott, fölhagyott a provokációval. Vajon Joe Biden is tudomásul veszi, hogy Oroszország sem szeretne NATO-támaszpontot a szomszédjában?
A vágy a háborúságra sosem belülről jön. Manipuláció. Nem ilyenek vagyunk. Az ördögöt kell keresni mögötte. A háborúk parazitáit, a „demokráciát exportáló héjákat”, a hadiszállítót, a fegyvergyárost, a temetkezési és az újjáépítési vállalkozót. Régi, összeszokott csapat. Ők azok, akik tönkremennének a békében. (Tesznek érte, hogy ne menjenek.) Ők azok, akik pontosan tudják, kik garantálhatják a békétlenséget a földön, kikkel lehet megvezettetni, egymásnak ugratni a jámbor embert.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!