Putyin bármikor fogadná Moszkvában az ukrán elnököt
Ha Zelenszkij a Donyec-medencei rendezésről akar tárgyalni, akkor a donyecki és a luhanszki vezetőkkel kell találkoznia.
Ha Zelenszkij a Donyec-medencei rendezésről akar tárgyalni, akkor a donyecki és a luhanszki vezetőkkel kell találkoznia.

Noha Ukrajna 2019-ben új elnököt választott és kicserélődött a parlament is, az ukrán–magyar diplomáciai kapcsolatok terén áttörés nem történt, s a kárpátaljai magyar közösség sem lélegezhet még fel.

Az amerikai képviselőház szerda este óriási kiadási összegről szóló védelmi költségvetési törvényt fogadott el, amely egyebek között szankcionálja a két új, Európába irányuló orosz gázvezetéket, az Északi Áramlat 2-t és a Török Áramlatot.
Zelenszkij először találkozott személyesen Putyinnal, és bár több intézkedésben is megállapodtak az ukrajnai békefolyamat beindítása érdekében, a politikai kérdésekben – mint mondta – nem értettek egyet.

A Fehér Ház szerdán nyilvánosságra hozta Trump, illetve Zelenszkij ukrán elnöknek az egész ügy hátterében álló júliusi telefonbeszélgetésének leiratát.

Ukrajnában szinte teljes hatalomcsere történt az elmúlt hónapokban, csupán regionális szinten maradt meg a régi garnitúra. Ám ott is kérdéses, hogy meddig.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.