Zelenszkij szerint Kínának semlegesnek kellene maradnia
Az ukrán elnök szerint ez még mindig jobb, mintha támogatnák Oroszországot.
Az ukrán elnök szerint ez még mindig jobb, mintha támogatnák Oroszországot.

„A most közelgő offenzíva brutális és véres lesz” – figyelmeztetett Mick Ryan nyugdíjazott ausztrál vezérőrnagy.

A háborúban álló felek képviselői hétfőn tárgyalhatnak újra egy videókonferencián.

A magyar baloldal és az ukrán kormány folyamatosan egyeztetnek egymással – erősítette meg lapunk információit a külügyminiszter.

A Kreml előre szeretné tudni, hogy mi szerepel majd a napirendi pontok között és milyen eredmény várható.

A két politikus megállapodott, felfüggesztik politikai csatározásaikat és közösen lépnek fel Moszkvával szemben.

Zelenszkij: Moszkva kilépett a minszki egyezményekből, és aláásta a békés rendezésre irányuló erőfeszítéseket.

Dmitrij Peszkov szóvivő nagyon konstruktívnak nevezte az orosz és francia államfő hétfői találkozóját.

A francia államfő hétfőn Moszkvába, kedden pedig Kijevbe látogat.

Zelenszkij elnök sürgette, a nyugati államok vezessenek be szankciókat Oroszország ellen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Dömötör Csaba leleplezte a néppárt és a Tisza Párt árulását.

Még Orbán Viktor ellenségei is kénytelenek voltak elismerni a sikerét.

Mára egy új, a félelemre épülő európai valóság született.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet: ez is ok arra, hogy nemet mondjunk Ukrajna uniós tagságára.

Mindketten versenyben vannak az indiai Goában zajló sakkvilágkupán.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint az uniós források jelentős része az ukrán „háborús maffia” zsebébe vándorol, miközben Brüsszel újabb támogatásokat sürget Kijev számára.

A 43 gólig jutó bakonyiaknak nem jelentett gondot a norvég Kolstad legyőzése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.