Sneider Tamás: Tavasz óta gondolkodhat a közös listán a Jobbik vezetése
Jakab Péterék nyilvánosság előtti tétovázása már a szövetségeseiket is megszólalásra késztette.
Jakab Péterék nyilvánosság előtti tétovázása már a szövetségeseiket is megszólalásra késztette.
Milyen lehet az a párt, amelyikről Gyurcsány Ferenc is azt gondolja, hogy bizonyára lehetne kissé jobboldalibb?
Kemény szavak.
Az uniós vétó körüli botrány állhat a háttérben a Jobbik volt elnöke szerint.
Akár örülhetne és mondhatná, hogy „visszanyalt a fagyi”, de nem teszi – írta a Facebookon.
A szétküldött belső levél az egykori jobboldali radikális párt kétségbeesését leplezi le.
A Jobbik van a legnagyobb bajban az ellenzéki pártok közül, hiszen már több pártszakadáson is átesett.
Kádár Barnabás Facebook-posztjával kétmillió nyugdíjast, idős embert sértett meg – mondta Nyitrai Zsolt.
A Fekete-Győr Andrással egyeztetett Vona Gábor egy fotó szerint, amit egy néző küldött a Hír TV-nek.
A képnek különös aktualitást ad az elmúlt időszakban felélénkült vita.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nézze meg a felvételt, felismeri?
Amíg háborúpárti elnöke volt az Egyesült Államoknak, nem készültek lövészlesek az elnöki gép közelében.
A munkahelyi baleset körülményei egyelőre nem tisztázottak.
A parlamentben beszél a miniszterelnök, aztán fogadja Alice Weidelt és Alekszandar Vucsicsot.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin Budapesten találkoznak.
Szijjártó Péter korábban is többször figyelmeztetett: az uniós szankciók és a fegyverszállítások nem hoznak békét.
Nemet kell mondani a brüsszeli háborús tervekre.
Samu Koponyacsontját 1965-ben fedezte fel Vértes László régész.
Egy öreg Citroën tulajdonosa jelentős összegű bírságokat gyűjtött össze Fejér vármegyében.
A jegybank vezetése az elmúlt fél évben az előzetesen megfogalmazott világos célok mentén haladt, a jövőben ugyanezt tervezik a magyar gazdaság fenntartható fejlődése érdekében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.