Háborús forgatókönyvet készít elő London a húszi támadások után
Az Irán támogatását élvező húszikat ismét figyelmeztették a nyugati országok.
Az Irán támogatását élvező húszikat ismét figyelmeztették a nyugati országok.

A Fehér Ház szerint a jemeni húszik a történtekért viselni fogják a felelősséget.

Közös nyilatkozatot adott ki tizenkét ország, melyben következményekre figyelmeztették a lázadókat.

Irán beavatkozásával egyre veszélyesebb a tengerhajózás a Szuezi-csatornán és Afrika szarvánál

A húszik közölték, ha jemeni célpontokat támadnak az amerikaiak, válaszcsapásokkal kell számolniuk.

Katonai megtorlással fenyegette meg a húszi lázadókat London és Washington, bármelyik percben kirobbanhat a háború.

Fontos világkereskedelmi útvonalat veszélyeztetnek a lázadók.

Amerikai veszteségek esetén nem zárható ki Washington határozottabb válaszlépése.

A hajót üzemeltető vállalat szerint a legénység biztonságban van.

Egy olajszállító dróntalálatot jelentett, egy másik hajót pedig épp csak elvétett a jemeni drón.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Milyen állapotban van a baloldal és van-e baloldal Magyarországon?

Az éjjeli menedékhelyekre bárki behúzódhat a hideg elől.

A libsik felébredtek – kommentálta Bohár Dániel.

Valaki észrevette.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.

Egyetlen bevetés, több tízmillió dollár – ennyibe kerülhet az az „Oresnyik” nevű orosz rakéta, amelyet 2024 végén neveztek meg először az oroszok.

A rókák nem örülnek.

Az egész európai mezőgazdaságra súlyos hatással lehet az egyezmény.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.