Őszi járatokat töröl a Wizz Air, jobb, ha most tényleg odafigyel
Változtatnia kell menetrendjén a légitársaságnak.
Változtatnia kell menetrendjén a légitársaságnak.

A brit légitársaságokat szabályozó hatóság végrehajtási eljárást indított a fapados légicég ellen a kifizetetlen visszatérítési igényekkel kapcsolatos panaszok miatt.

További intézkedésig az utasok a repülőtéren várakoznak.

Fennakadásokra lehet számítani az olaszországi földi kiszolgálók szombatra meghirdetett sztrájkja miatt.

A vállalat jóval több utast szállít, mint tavaly ilyenkor.

Egy olyan fővárosba is repülhet a Wizz Air, ahonnan gyakorlatilag kizárták a „fapados” légitársaságokat.

Az átlagos késés 23 perc, míg a Wizz Air induló járatainak átlagos késése ennek a kétszerese, 46 perc és 6 másodperc volt tavaly.

Az eset az észak-romániai Suceava repülőterén történt kedden, szerencsére senki nem sérült meg.

A gyanú szerint információkat hallgat el a fogyasztók elől a légitársaság.

Újabb reptéri botrányról számoltak be az emberek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A máshol élők pedig irigykednek.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Három történelmi egyház szent épületei is kormányzati forrásokból nyertek új arculatot a fővárosban.

Az inézet Márki-Zay Péter után Magyar Pétert tolja.

Megrázó videót osztott meg Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.

Az elnök a közösségi oldalán tette közzé ünnepi jókívánságait.

Putyinnak üzenhetett az ukrán elnök.

Many people may be able to relate to this.

A Budapest Jazz Club idén is különleges eseménnyel készül az év utolsó napjára.

Árrésszabályozás: mit hozott és mit nem az élelmiszerárakban?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.