A magyaroknak ismét igazuk lett, itt a bizonyíték!
Végérvényesen lehullt a lepel az Eurovízióról.
Végérvényesen lehullt a lepel az Eurovízióról.

Rossz nyelvek szerint egymilliárd dollárt olyan szegény országban, mint Ukrajna, egyetlen színész-producer sem tudna megkeresni.

Mindig aggódnak az újságírókért, most hallgatnak, pedig Ukrajnában újságírókat gyilkolnak egy médiaoldal halállistája alapján.

Az ukrán elnöknek egy olyan olaszországi elit üdülőhelyen van háza, ahol világsztárok és orosz oligarchák laknak.

Az ukrán elnök tehetetlen az olyan jogsértésekkel szemben Ukrajnában, melyek uniós alapelvekbe ütköznek.

Volodimir Zelenszkij már júniusi tagjelöltségről beszél, de szavait semmi sem támasztja alá.

A háború a politikai erőviszonyokat is felforgatta Ukrajnában.

Hosszabb hatótávolságú fegyverek szállításáról tárgyalt Johnson és Zelenszkij.

Az elmúlt hónapot meghatározta az orosz–ukrán háború és annak regionális és globális hatásai.

Ukrajnának havonta hétmilliárd dollárra van szüksége, hogy ellensúlyozza a háború okozta gazdasági veszteségeket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.