Oázissá vált budapesti sírkertek
A Nemzeti Örökség Intézet fenntartásában álló Fiumei úti sírkert, illetve az Új Köztemető három parcellája és a Salgótarjáni utcai zsidó temető különleges növény- és állatvilágot rejt.
A Nemzeti Örökség Intézet fenntartásában álló Fiumei úti sírkert, illetve az Új Köztemető három parcellája és a Salgótarjáni utcai zsidó temető különleges növény- és állatvilágot rejt.

Petíciót indított a Tavirózsa Környezet- és Természetvédő Egyesület a veresegyházi fák védelmében. Szerintük ugyanis évek óta indokolatlanul vágnak ki egészséges fákat a településen.

A napokban egy fiatalok közt zajló vitára bukkantam a közösségi oldalakon. A szélsőséges nyári időjárás kapcsán a klímaváltozás kérdéséről szólt a vita.

Greta Thunberg ma sokkal inkább jelenség, mint egy átlagos középiskolás. Ő lett az arca annak a mozgalomnak, amelyet könnyen lehet zöldforradalomnak nevezni.

Óriás lóherékkel, zöld kalapok alá bújva és Guinnesst vedelve ünnepli a világ Írország nemzeti ünnepét, a Szent Patrik-napot. Londontól Budapestig, New Yorktól Fokvárosig úszunk a zöldben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Hihetetlen történet.

A Tisza az egyházakat is megsanyargatná.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

Súlyos fenyegetéssé válhat az elszabaduló mesterséges intelligencia is a nukleáris eszkaláció veszélye mellett.

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.