Kásler Miklós videokonferencián egyeztetett a kórházigazgatókkal az intézmények felkészültségéről.
Ronald S. Lauder a budapesti Mazsihisz Szeretetkórház támogatását és a felújításához nyújtott kormányzati segítséget köszönte meg.
Az individualizmus, az „énség” világa bukott most meg, sok mindent át kell értékelnünk magunkban.
Lassan elkezdünk a rendkívüli helyzettel együtt élni.
A magyar termelők segítésének egyik új eleme a „termelőkereső” felület elindítása.
Ezekben a nehéz időkben is vannak baráti nemzetek, amelyekre számíthatunk – vélekedett Szijjártó Péter.
Szijjártó Péter az Országgyűlésben ismertette: egy hét alatt 26 repülőgép hozott védőfelszerelést.
Mintegy 300 ezer gazdálkodó és élelmiszeripari vállalkozás életét könnyítik meg a gazdaságvédelmi intézkedések.
A válság mindent felülírt, és a nemzetállamok gyengítésének ötlete egy jó időre lekerül a napirendről.
A Magyar Rektori Konferencia is egyetért, hogy idén csak az írásbeli érettségi vizsgákat tartsák meg.
Megdöbbentőnek tartja a VII. kerületi polgármester lépését a Fidesz erzsébetvárosi szervezete.
122 főre emelkedett az elhunytak száma és ugyanennyien már gyógyultan távoztak a kórházból.
Sosem látott mértékű diákhitelekhez jutnak a felnőttképzésben részt vevő hallgatók is.
A vásárlók többsége a drágább márkák helyett a valódi értékkel bíró termékek mellett dönt.
Fenntartja a kapcsolatot a Csokonai Színház a nézőkkel: még pár napig elérhető Az ajtó című előadásuk.
Az internetes bántalmazás fájóbb lehet, mivel a világhálón többen tudomást szerezhetnek róla.
Dr. Kovács Gábor, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója irányítja ezentúl az OORI-t.
Továbbra sem derült ki, mi lett a sorsa a párt által három hete felajánlott összegnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.