Súlyos mulasztást követett el a fehérvári kórház főigazgatója
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere menesztette Csernavölgyi István főigazgatót.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere menesztette Csernavölgyi István főigazgatót.
A járvány elmúltával ne ott folytassuk az életünket, ahol a kitörése előtt abbahagytuk – mondta Fabiny Tamás.
Ahogy emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, úgy nő a terhelés az egészségügyi ellátórendszeren is.
A Pesti úti idősek otthonában eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzött van.
Az idei Húsvét sajnos más mint a többi, a koronavírus-járvány miatt le kell mondanunk a nagy családi együttlétről.
115 fő már gyógyultan távozott a kórházból. A Pesti úti idősek otthonában eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzött van.
Veres András arra emlékeztet, hogy Isten a szeretet, tőle semmi rossz nem származhat
Eddig hatszáztíz művész jelezte, hogy élne az alap nyújtotta lehetőséggel – mondta Kálomista Gábor.
Szolnokon péntek estétől új önkormányzati rendelet lépett életbe, amely szigorította a koronavírus-járvány miatt eddig hozott intézkedéseket. Háromnál több ember például nem csoportosulhat a köztereken, az utcán, a Tisza-, illetve a Zagyva-parti sétányoko
A népszerű turisztikai célpontoknál is korlátozások vannak, a nagy zöldterületeire tilos a belépés.
Élelmiszerből a korábbiakhoz viszonyítva kisebb mennyiségeket vásároltak idén az emberek húsvétra.
Magyarországon kívül mindössze hat uniós államban hirdettek meg hasonló léptékű intézkedéseket.
Miután enyhe volt a tél, a megszokottnál mintegy három héttel korábban kezdődtek meg a munkálatok.
Sem Karácsony, sem más fővárosi vezető nem látogatta meg az elmúlt hetekben az intézményt.
Kizárólag Zugló önkormányzata rendelheti el a Városliget lezárását – írta a miniszteri biztos.
Korábban a tisztifőorvos kötelezte a Fővárosi Önkormányzatot azonnali intézkedések végrehajtására.
Kiss-Rigó László: nem feltétlenül baj, hogy a hívek még húsvétvasárnap sem tudnak misére menni.
Az ágazat szereplői nehéz munkát végeznek a folyamatos élelmiszer-ellátás érdekében.
A program a létszámleépítéseket hivatott megelőzni a munkahelyek megvédésén keresztül – mondta Bodó Sándor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.