Kocsis Cake Olivio (Párbeszéd) napirend előtt arról beszélt, hogy a „fideszes média a húsvét szellemében” Karácsony Gergelyt és az ellenzéket támadta, miközben az egészségügyi miniszter nem jelenik meg a parlamentben, viszont kórház igazgatókat rúg ki. A vírus elleni küzdelmet az ellenzék elleni hadjáratra fordítja kormány, és olyan törvényjavaslatokat terjeszt elő, aminek semmi közük nincs a védekezéshez – hangoztatta. Továbbra is azt követelte, hogy a kormány adjon pénzt az embereknek.

Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
A Budapest Pride-on részt vevő tanár bevallotta, hogy az iskolájában is tartanak érzékenyítő foglalkozásokat.