Elon Musk további tízezer Starlink terminált biztosít Ukrajnának
Az ukrán digitális átállási miniszter szerint Musk és a SpaceX gyorsan reagálnak a problémákra és segítik Kijevet.
A Vlagyimir Putyin orosz elnök által bejelentett rendelet szerint az elesett katonák családjai is telkeket kaphatnak.
Szolidaritásból és adományokból nincs hiány, transzparenciából sokszor igen.
A tél beállta feltehetőleg az oroszoknak és az ukránoknak is az előnyére fog válni.
Valerij Geraszimovot még tavasszal akarták megölni az ukránok, Washington azonban óva intette őket.
A volt amerikai külügyminiszter szerint nem szabad kisebbíteni Oroszország történelmi szerepét.
Több orosz harci repülőgép haladt el a belarusz légtérben Észak-Ukrajna irányába.
Az orosz hadsereg október óta szinte hetente mér támadást az ukrán energetikai infrastruktúrára.
Ukrán tisztviselők szerint a Kijevet is célpontba vevő offenzívára már februárban sor kerülhet.
A Pentagon egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.
Az áldozatok 88 százaléka férfi volt a vizsgálat szerint.
Az oroszok által megszállt város polgármestere szerint polgári épületek is megrongálódtak.
Olaf Scholz figyelmeztette azokat, akik kijátszanák az unió közös külpolitikáját.
Hamarosan további erősítést kaphat az ukrán légvédelem.
Efraim Inbar izraeli szakértő szerint a NATO hibát követett el keleti terjeszkedésével.
Az Európai Tanács által kiadott közlemény szerint az új csomagból kikerült a közös hitelfelvételről szóló rész.
Moszkva valószínűleg arra törekszik, hogy kiterjessze ellenőrzését a donyecki, a luhanszki, a zaporizzsjai és a herszoni területek egészére.
Alexander Schallenberg: A magyar „vétófenyegetésekkel” kapcsolatban kialakult egy „nehéz helyzet”.
Az egyház a februári támadást követően hiába szakította meg kapcsolatait a moszkvai patriarchátussal.
Szijjártó Péter: Mi egyértelmű állásponttal indulunk, békét és energiabiztonságot akarunk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.