Véletlenül egy mintegy 100 millió dollárt (30 milliárd forintot) érő csillagzafír tömböt fedeztek fel egy Srí Lanka-i férfi hátsó kertjében munkások, akik éppen kutat ástak.
Halálos lakástűz volt Dombóváron
Véletlenül egy mintegy 100 millió dollárt (30 milliárd forintot) érő csillagzafír tömböt fedeztek fel egy Srí Lanka-i férfi hátsó kertjében munkások, akik éppen kutat ástak.
A halványkék kő a Srí Lanka déli részén fekvő Ratnapurában került elő. A kő súlya 510 kilogramm, összesen 2,5 millió karátos, és a Serendipity zafír (Szerencsés zafír) nevet kapta – adta hírül a BBC News. A kő gazdája, aki már harmadik generációs drágakőkereskedő elmondta, hogy szinte „belebotlott ebbe a hatalmas példányba”, amikor a munkások közölték vele, hogy ritka kőzetre bukkantak. A leletről kiderült, hogy valójában sár és agyagtömbbe ágyazott zafír.
A hatóságoknak több mint egy évbe telt, mire a drágakövet hitelesítették, miután hónapokig tisztították a követ a sártól és más szennyeződésektől. A tisztítás során több kiváló minőségű csillagzafír is kivált a tömbből. A szakértők még nem határozták meg, hogy a klaszterben lévő drágakövek közül hány kiváló minőségű. A kék csillagzafír arról ismert, hogy egy fényvisszaverődési jelenség miatt a közepén csillag látszik. Ratnapura környéke híres a kiváló minőségű drágaköveiről, sok értékes követ felfedeztek már fel a területen. A dél-ázsiai szigetország a világon az első a drágakőipar tekintetében, ám a koronavírus-világjárvány miatt ez az ágazat is visszaesett. Szakértők remélik, hogy az újonnan talált kő fellendülést hoz majd. „Tekintettel a méretére és az értékére, úgy gondoljuk, hogy magángyűjtők vagy múzeumok érdeklődésére tarthat számot” – mondta el a Srí Lanka-i Nemzeti Drágakő- és Ékszerügyi Hatóság elnöke, aki szerint a most felfedezett csillagzafír-klaszter„ valószínűleg a legnagyobb a világon”. Srí Lanka 2020-ban 500 millió dollár értékben exportált drágaköveket és ékszereket a kormány hivatalos adatai szerint.
Nagy meteort láttak Norvégia déli része felett
Nagy meteort láttak vasárnapra virradóra Norvégia déli része felett – közölte az NRK norvég közszolgálati televízió és a VG című helyi lap szemtanúkra hivatkozva.
A rendőrséghez több bejelentés is érkezett rendkívül erős fényjelenségről, illetve hangos zajról. A VG egyik újságírója a jelenséget egy tűzlabdaként írta le, amely az egész eget megvilágította. A meteort helyi idő szerint egy óra után észlelték az éjszakai égbolton.
Halálos lakástűz volt Dombóváron
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
„Remélem, sikeresek leszünk" - Détári Lajos visszatért a magyar futballba
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
Lesz magyar mozdonygyár
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Döbbenetes fotók: brutálisan meghízott a magyar válogatott Eb-ellenfelének sztárfocistája
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Megőrültek a svédek is
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.