Horthy a megtévesztett vöröskatonákat várja

A kommün fenyegetőnek szánt riposztja inkább váteszien jövőbe látó: „Igen, csak várjon Horthy »hadügyminiszter«, majd odamennek, akiket hív: a vöröskatonák.”

Június végétől meghatározó a kommün későbbi sorsára nézve, hogy a vezetőség – az antant felszólításának eleget téve – parancsot ad a Felvidék felszabadított területeiről a visszavonulásra. Stromfeld Aurél, a hadsereg vezérkari főnöke július elsején lemond emiatt, helyére július harmadikán Julier Ferencet nevezik ki. Mindezek nyomán folytatódik a Vörös Hadsereg bomlása, hisz a vérrel visszafoglalt területek önkéntes feladása mindig demoralizálja a hadseregeket.

A lakosság ellen továbbra is kíméletlenül járnak el. Ráckevén elfogják az ellenforradalmi lázadás vádjával keresett Paulheim Elek huszár főhadnagyot, Dékány Benedek csendőr tiszthelyettest és Szűcs István parasztgazdát, akiket minden bizonyíték nélkül halálra ítél a statáriá­lis forradalmi törvényszék, majd kivégzik őket. Bogyiszlón dr. Baranyai László községi orvos, volt hadnagy honvédelmi szervező tevékenységét nem nézik jó szemmel a kommün hatóságai, míg Faddon Vass József földműves, volt pénzügyőr hasonló ellenforradalmi ténykedése ellen lépnek föl. Mindkettejüket tárgyalás nélkül ítélik halálra, semmilyen írást nem készítenek az ítéletről, s még aznap agyonlövik őket a tolnai Petőfi-laktanya udvarán.

Július 3-án Domonkos Gáspárt Szobon pusztán ellenforradalminak minősített kijelentései miatt rohanják meg, verik agyon, illetve lövik le a vöröskatonák és a csőcselék. A Komárom megyei Császáron szintén lázad a lakosság, miután az a hamis hír terjedt el, hogy a tanácskormány megbukott. A vádbiztos azt mondja, Korvin Ottótól konkrét utasítása van, hogy a papokat okvetlenül fel kell akasztani, ezért az idős Wohlmuth Ferencet halálra ítéli. Bár tudtára adják a plébánosnak, hogy ha kellő megbánást tanúsít, megkegyelmeznek neki, ő nem kér kegyelmet, és oly emelkedett szellemű, a régi rend melletti búcsúbeszédet mond, hogy rögtön végrehajtják a halálos ítéletet. Holttestét durván tréfálkozva lóbálják a kötélen, s nem engedik eltemetni, csak később. Az általa nevelt árva kislányra hagyott pénzét elveszik és értéktelen hivatalos fehér pénzre cserélik.

Július elején kivégzik az egy hónappal azelőtti nagycenki lázadás két vezetőjét is, akiket akkor Szamuely Tibor népbiztos hatalmas hadisarc fejében életben hagyott. A két volt katonatisztet, Fennesz Rezsőt és Szántó Róbertet a népbiztos öccse, a Sopronba utazó Szamuely László megverésük után halálra ítéli, s mialatt színházba megy, agyonlöveti őket. Dunapatajon még a tömeges kivégzések után is keresik a bujdosókat, így kimennek Szentkirálypusztára, ahol ifjabb Barta Károlynét férje és apósa elárulására kényszerítenék. Az asszonyt annyira megverik, hogy meghal. Idősebb és ifjabb Bartát a padláson megtalálják, összeverik, és megkötözve Dunapatajra hurcolják. Az apát felakasztják, de addig rángatja a kötelet, míg el nem szakad, s mégsem végzik ki az egyik parancsnok jóvoltából. Ezután Kalocsán raboskodnak a kommün bukásáig.

A harci szellemet ébren tartandó, a július elsejei Népszavában egész címoldalt betöltő felhívást tesznek közzé „A Vörös Hadsereg minden katonájához!” jelszóval. A benti oldalon már „Visszavonjuk csapatainkat” a cím, egy napra rá „Fehér gárdákat akar szervezni az ántánt” felütéssel díszeleg a vezető anyag. A július 6-i Népszava úgy indít: „Az ellenforradalmi puccsok után következik – az egyre sürübben mutatkozó jelek szerint – a szervezett, raffinált ellenforradalom, amely minden belső és külső reakciós erő felhasználásával akar rátörni a mi Tanácsköztársaságunkra. A világ proletárjainak ez a kicsiny sziklavára nagyon az útjában van a világ reakciós hatalmainak, nem csoda, ha minden oldalról készülnek az eltiprására.”

A kormányzótanács 4-én elhatározza: akár katonai kényszert is alkalmaz az élelmiszer-rekvirálásokhoz. Figyelemre méltó Kun Béla argumentációja: „Momentán adni kell a proletariátusnak.” Nem kevésbé leleplezően sértő a külügyi népbiztos 5-i antiszemita gyűlöletbeszéde, amelyet az Engels-laktanya katonáihoz intéz: „A papok, grófok, zsidó bankárok uszították önöket a pogromra az úgynevezett »zsidó kormány« ellen. De nincs az a Tisza István, aki úgy elintézte volna a zsidó kapitalisták és bankárok vagyonát és hatalmát, mint éppen ez a »zsidó kormány«.”

Érzik a veszélyt a szegedi „fehér” ellenforradalmi kormány, illetve hadügyminisztere, Horthy Miklós irányából, aki kiáltványban hívja a megtévesztett vöröskatonákat a nemzeti ügy mellé: „Nem a szabad haza szabad harcosai – hanem csak a vörös terror véres igába hajtott rabszolgái vagytok! Ébredjetek! Szeged tornyain már ott leng a nemzeti zászló, és a tárogató szava arra hív, hogy velünk egyesülve, az uj, a boldog Magyarországot egy ujabb ezredévre megalapozzuk! Aki magyarnak vallja még magát, aki honfiukeservben velünk érez, jöjjön! – Mi várjuk!” A kommün fenyegetőnek szánt riposztja inkább váteszien jövőbe látó: „Igen, csak várjon Horthy »hadügyminiszter«, majd odamennek, akiket hív: a vöröskatonák.”