Kun Béla cáfolja a fehérterrort

Bethlen István miniszterelnök Kun Béla leveleiből olvas föl, amelyekben az oroszországi magyar kommunista párt visszatelepítéséről ír és forradalmat sürget. Horthy Miklós az abonyi mártírok emlékművének avatásán elmondja: a kommunisták azt hitték, hogy kiolthatják milliók lelkéből a magyarságot. Az amerikai magyarok népszavazást akarnak elérni az elcsatolt területeken. A Felvidéken tüntetések terjedéséről adnak hírt.

A miniszterelnök beszédet tart az Országházban. Gróf Bethlen István a nemzetgyűlési napló szerint már az elején leszögezi: „A háború előtt ebben az országban komoly nemzetiségi harc nem volt. Mert volt ugyan nemzetiségi fészkelődés, azonban az inkább a felszínen mozgott, a társadalom felső rétegeiben, az intelligencia körében és annak gyökerei a nép lelkébe le nem szálltak. Nem volt ebben az országban elnyomás sem. Hiszen elég, ha arra utalok, hogy ha ma az elszakított területeken lévő magyarság egy tizedrészét élvezné azon jogoknak, amelyeknek birtokában a nemzetiségek Magyarországon voltak, úgy igazán boldogok lennénk. Azonban ezen a helyzeten nagyot változtatott a háború. A háború maga egy nagy nemzetiségi propagátor volt és még inkább a békekötés, amely a nemzetek önrendelkezésének a jegyében indult meg és végeredményben a népek önrendelkezési jogának a megsértésével fejeztetett be. […] A mi katasztrófánk és bajunk az volt, hogy az a propaganda, amely a nemzetiségi érzést felkeltette, éppen azokban az időkben volt a legerősebb és leghatalmasabb és termette a gyümölcseit, amikor a mi katonai és állami összeomlásunk bekövetkezett. Mert hiszen ez idézte elő azt, hogy a perifériákon az állami hatalom úgyszólván ellentmondás nélkül jutott az egyetlen szervező erő, a nemzetiségi agitátorok kezébe. […] a forradalom előkészítői között ott voltak a radikálisok, az a hitvány társaság, amely még abban a percben is, amikor a vidéken és a perifériákon egyes erők jelentkeztek és az ország megvédésére cselekedni akartak volna, ezeknek a karját megfogták, s a cselekvést lehetetlenné tették.” Reagál a jogállamisági bírálatokra. „Az a meggyőződésem, hogy nálunk nagyobb jogrend van, mint szomszédainknál és mint a legtöbb európai államban, kivéve talán egypár neutrális államot. […] ha itt a képviselő urak a jogrend helyreállítását követelik, mi tudjuk, hogy mit értünk ez alatt és hogy mit akarnak érteni alatta talán a képviselő urak is, de odakint ezt rögtön propagandaeszközül használják fel annak bizonyítására, hogy mindazok a hazugságok és mindazok a perfid rágalmak, amelyekkel Magyarországot üldözik még a mai napig is, igazak.”

Beszámol a kommunista szervezkedésekről, amelyeket Szovjet-Oroszországból, Bécsből, s a szomszédos államokból irányítanak. Hivatalos jelentésekből olvas fel. „Százával és ezrével érkeznek naponként posta útján a kommunizmust dicsőítő és eljövetelében bizakodó olyan tartalmú levelek, nyomtatványok és csomagok, amelyeknek cenzúramentes kézbesítése a ma még hamu alatt lappangó, de csak a kellő pillanatra váró vörös rém parazsát lángra lobbantani képesek.” A kormányfő egy sor példát hoz fel, amelyek bizonyítják, hogy a kommunisták külföldről zavarkeltő és terrorakciókat terveznek. Majd felolvas két levélből, amelyeket a tanácsköztársaság vezetője, Kun Béla küldött hazai elvtársainak. „A III. Internacionálé központi bizottságának akaratát tolmácsolom nektek, midőn azt írom nektek, hogy elengedhetetlen feladatot képez Magyarországon a belső központ létesítése, az erőknek Magyarországon való széthelyezése. […] Minden igaz kommunistával meg kell értetni, hogy nincs olyan földalatti munka, mely ne járna a rizikó veszedelmével. Aki nem tudja vagy nem akarja megérteni ezt, az nem kommunista, az szélhámos. […] Az oroszországi magyar kommunista párt visszatelepítése meg fog történni. Ezek az elvtársak a párt szigorú felügyelete alatt állanak és mozgósíthatók bármely pillanatban.”

Kun Béla Fotó: Wikipédia

A másik levélben Kun Béla még egyértelműbben fogalmaz. „Támogatást mármost olyan pártnak adunk és adhatunk, amely párt igazi kommunista párt. Ismerem a hazai állapotokat, nekem ne beszéljetek fehér terrorról, mert én jól ismerem azt, tudom, hogy van még statáriális rendelet, olvastam az állami és társadalmi rend védelméről szóló törvényt. […] Én tudom, s a jövőben is tudni fogom, hogy kell majd a fehér magyar kormányra nyomást gyakorolni. Nekem a magyar ügyekre nézve – ezt én szerveztem meg – jobb hírszolgálatom van, mint ellenkezőleg a magyar kormánynak. Értsétek meg, a III. Internacionálé központi bizottságának az az álláspontja, hogy nem elég az, ha valaki kommunista, hanem forradalmár is kell, hogy legyen. Kommunizmus az elv, forradalmárság a cselekedet. Elvi állásponton ülni kényelmesség, forradalmi cselekedet elszántság. A háborúnak még nincs vége. A német militarizmus nincs még leverve, s az új államok irredentizmusa nem nyugszik. Háború után és háború előtt állunk. A megvert államok győztek és a győző államok a megvertek. A békeszerződés egy papírrongy és rövid idő alatt ismét lángban fog állni Európa.”

Bethlen úgy kommentál: „Igenis, a háború tovább folyik köztünk és a forradalom között. És ha én azt látom, hogy a forradalom mind merészebben üti fel a fejét és mind merészebben tolakodik elő, ha látom azt, hogy a forradalmi pártok új elnevezések alatt újból napfényre kerülnek és régi munkájukat a régi jelszavakkal folytatják, ha látom a sajtó bizonyos részének perfid taktikáját., amelynek segítségével azt a gyalázatos propagandát, amelyet Bécsben ellenünk irányítanak, most idebenn az országban akarják csinálni, […] ha látom, hogy körül vagyunk véve kémek és agitátorok által, akiknek tömkelege itt Budapesten lehetetlenné teszi ennek az országnak nyugodt és csendes kormányzását, ha mindezt látom, akkor kérnem kell a mélyen tisztelt Nemzetgyűléstől, hogy ne tagadja meg a kormánytól azokat az erősebb fegyvereket, melyek egyedül alkalmasak ma még arra, hogy ezekkel a törekvésekkel szembeszállhassunk.”

Abonyban a kommün idején kivégzett öt helyi polgár emlékművének avatásán Horthy Miklós kormányzó a Friss Ujság június elsejei tudósítása szerint arról beszél: „Sok nehézségen, súlyos megpróbáltatásokon ment keresztül hazánk, de a legszégyenteljesebb mégiscsak a vörös tatárjárás volt. […] Rövidlátóan azt hitték, hogy véres garázdálkodásaikkal kiolthatják milliók lelkéből a magyarságot, a nemzeti érzést, a vallást, a társadalmi rendhez való ragaszkodást és nem gondoltak arra, hogy minden nemes eszmének a vértanúi adják a legnagyobb erőt.”

A 8 Órai Ujság 3-i híre szerint az amerikai magyarok a St. Louis-i népgyűlésen „elhatározták, hogy az Észak-Amerikai Egyesült Államok elnökét, Hardingot, kormányát és népét felkérik arra, hogy minden befolyását és tekintélyét érvényesítse abban az irányban, hogy a Magyarországtól elszakított területeken népszavazást rendeljenek el, amely döntsön a hovatartozandóság kérdésében.”

Felvidéki tiltakozásokról ír a Pesti Napló 3-án. „A Narodni Listy pozsonyi híradása szerint feltűnően sűrűn fordulnak elő a Felvidéken magyar tüntetések. Nemrégiben Pozsonyban felvonult egy rózsahegyiekből, komáromiakból és kassaiakból álló körmenet. Kassán tüntető felvonulás volt, s ez alkalommal a résztvevők magyar zászló alatt magyar nemzeti ruhában jelentek meg. A kassai püspök magyar beszédet mondott és végül a magyar himnuszt énekelték. Komáromban is tüntető módon magyar lobogó alatt vonultak fel. A menetben a magyar címer is látható volt, amelyet több épületre is feltettek.”