A miniszterelnök a T. Házban is beszámol nyugat-európai bizalomépítő, kölcsönszerző útja eredményeiről és őszintén feltárja az ország előtt tornyosuló nehézségeket, amit a sajtó nagy része is kedvezően fogad. Bethlen István úgy indokol a június 6-i Pesti Hírlap szerint: „a mi lépésünk szükséges volt és elérkezett a pillanat, hogy felvilágosítsuk a külföldet gazdasági helyzetünkről, még mielőtt a gazdasági bizottság felelősségre vonná Magyarországot. […] A jóvátételi bizottság nem is állapította meg a jóvátétel teljesítését, sőt az utolsó kommüniké világosan rámutat arra, hogy csak későbben, talán a második kölcsön idejében kell jóvátételt fizetnünk.” A kormányfő úgy látja: a tőkehiány az, ami leginkább hátráltatja gazdasági talpraállásunkat, mert „a termelés legfőbb tényezője a tőke. […] Legnagyobb baj, hogy nem támaszkodhatunk külföldi tőke segítségére, amelyet a múltban mindig igénybe vettünk. Amíg a reparáció Damoklesz kardja az ország felett függ, amíg a béke állandónak nem tekinthető, amíg Közép-Európa iránt a bizalom helyre nem áll, hiábavaló minden kísérlet, a tőke nem jelentkezik. De fognak jelentkezni abban a pillanatban, ha a reparációs bizottság határozatot hoz, melynek nyomán az ország abba a helyzetbe kerül, hogy külföldi kölcsönhöz juthat.” A miniszterelnök bevallja, hogy azt „a sűrű hálót, amelyet Magyarország köré egyfelől a rosszindulat, az irigység, másfelől az ellenséges propaganda finom, sűrű szálaival szőttek, nem reméltük az első napon keresztül törni”, de bíztak abban, hogy végleges megoldás születik. Ez nem sikerült ugyan, ám Bethlen szerint jelentős lépést tettek előre. Kijelenti: „Nincsen ok kishitűségre, kétségbeesésre. Ki fogunk tartani azon az úton, amelyen járunk és előbb-utóbb meg kell találni azt a célt, amit magunk elé tűztünk.” Bethlen nem rejti véka alá, hogy a jóvátételi bizottság határozata még nem kielégítő, de nem feltételezi, hogy ennek politikai okai voltak. Rámutat azonban, hogy ha ez így van, „akkor az nemcsak Magyarország rovására történt, hanem érvényesül annak hátrányos volta a minket környező szomszédok gazdasági érdekeinek rovására is. A mi szomszédainknak nagy érdeke Magyarország gazdasági megerősödése, nagyobb, mint az, hogy részesüljenek a reparációban, amelyre részben nem is tartanak igényt, részben nem is kaphatnák meg, szomorú gazdasági viszonyaink következtében.” Utal a közép-európai országok egymásrautaltságára: „Nekünk közös érdekünk van politikai szempontból is és ez Közép-Európa nyugalma. Márpedig ezt az érdeket és nyugalmat csak Közép-Európa pénzügyi és gazdasági rendbehozatalával lehet eléri és fenntartani. Ezzel a határozattal szemben világosan áll előttünk, hogy meg kell kísérelnünk azok segítségét is megnyerni, akik viszonyainkat ismerik és jóindulattal vannak irántunk.” Kiderül: elsősorban a nagyhatalmakra, s főként Angliára és Olaszországra gondol, akik számunkra kedvező javaslatot terjesztettek elő, de a franciákról sem mond le. „Nem veszem rossz néven Franciaország álláspontját sem, mert meg vagyok győződve arról és bizonyos vagyok abban, hogy amikor meg fognak győződni arról, hogy így eredményt nem érünk el, Franciaország is segítségünkre jön és megfelelő határozat hozatalát segíti elő.” A szomszédos országokkal való jó kapcsolatokat fontosnak tartja. „Amint lehetséges lesz, kettőzött erővel fogunk arra törekedni, hogy lojális és korrekt eszközökkel megnyerjük szomszédaink jóindulatát és barátságát is. Hajlandók vagyunk mindent megtenni, de megalázni magunkat nem hagyjuk. (Úgy van! Helyeslés az egész Házban.) A nemzet elvesztette ifjúságának virágát, országának kétharmad részét, vagyonának régi gazdagságát és a régi erőforrásokat, de nem vesztette el önérzetét és becsületét. (Óriási taps az egész Házban.) Felemelt fővel járunk és fogunk járni a jövőben is.” A lap a tudósítás végén megjegyzi: „Lelkes éljenzés és taps. A miniszterelnököt beszéde végeztével tömegesen üdvözölték és hosszasan tapsolták.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!