Az 1918. október végi Károlyi Mihály-féle forradalmi puccs elején meggyilkolt Tisza István volt miniszterelnökről emlékeznek meg több vidéki városban. A Budapesti Hírlap a pápai eseményről írja június 1-jén: „Fölemelő, díszes ünnepség keretében áldozott Tisza István gróf dicső emlékezetének a dunántúli egyházkerület, amelynek Tisza István főgondnoka volt. Az egyházkerület Balló Ede festőművész által elkészíttette Tisza István gróf arcképét, amelyet díszközgyűlés keretében lepleztek le Pápán, a kollégium fölvirágzott tornatermében szerdán délelőtt.” Németh István püspök beszédében úgy fogalmaz: „ha lázadó keservemben átkozódnám, hogy ennek a lélekben és testben fenséges férfinak drága életét is orgyilkosok oltották ki, s ha égbe kiáltanék, Isten büntetését kérve nemcsak a gyilkosokra, hanem azokra is, akik évtizedeken át szították a gonoszok és buták dühét a leghívebb magyar ellen, elnémítana Tisza Istvánnak emlékemben élő utolsó szava: »Ennek így kellett lennie«.”
A lap arról ad hírt, hogy Miskolcon a Borsod vármegyei törvényhatóság díszközgyűlésén szintén egy Tisza Istvánról készült festményt lepleznek le. Borbély-Maczky Emil főispán megnyitója után Tarnay Gyula volt főispán emlékbeszédében úgy jellemzi a mártír politikust: „fölfokozta a nemzeti energiát és növelte a kitartást a háborús évek megpróbáltatásai közepette.” Almásy László nemzetgyűlési alelnök Tisza István háborúellenes erőfeszítéseiről szólva felemlegeti „1914. július 7-én Ferenc József királyhoz intézett fölterjesztését, amelyben végzetesnek jelenti ki Berchtold gróf ama kifejezett álláspontját, hogy a szarajevói rémtettet a Szerbiával való leszámolásra kívánja felhasználni és már ez alkalommal kijelentette Tisza István, hogy ezért nem vállalja a felelősséget. Az alig néhány nap múlva tartott közös minisztertanácson Tisza István újra ezt az álláspontot foglalta el az összes jelenlévő szereplőkkel szemben.” Kun József, a debreceni Tisza István Tudományegyetem tanára tanára arról beszél: egyetemük a volt miniszterelnök nevét írta zászlajára, „mert az ő vezérlő eszméit akarja szolgálni, az ő államférfiúi és emberi nagyságának kíván ezzel a tiszteletadással hódolni és mert szilárd meggyőződése, hogy nemzeti föltámadásunk nagy ügyét szolgálja, midőn Tisza István magasztos erkölcsi példaadását egyetemi ifjúságunk elé állítja. És viszont lehet-e nagy nemzeti vértanúnknak szebb emléket állítani, ércnél maradandóbbat, mintha az ő nevét örökké tartó szent frigy jelképeként egyetemünkkel kapcsoljuk egybe? Éppen a debreceni egyetemmel, melynek mintegy alapítója volt és amely színmagyar városban tanulóéveinek egy részét töltötte. Ahol a Nagytemplom és az ősi kollégium veleszületett tüzes magyar érzését soha ki nem alvó lángra gyújtotta és amely várost életének utolsó szakában különösen az ő pompás huszárjai tették neki kedvessé.”